A leghosszabb nap

2009.06.28. 23:06 Módosítva: 2009.06.29. 09:16
A Bajnai-kormány rövid fennállásának legfontosabb napja lesz a hétfő, a parlament rendkívüli ülésszakának zárónapján szavaznak a kormány leglényegesebb törvényjavaslatairól. De döntenek majd a PSZÁF új elnökéről is, a bankár Farkas Istvánt a bankár Farkas Ádám váltja.

Szokatlanul korán, már délelőtt 11-kor kezdetét veszi a parlament hétfői, egyben utolsó nyári ülésnapja. A rendkívüli ülésszak zárnapján kerül napirendre a kormányzat összes, lényegbevágó javaslata, amelyek miatt egyáltalán szükség volt a rendkívüli ülésszakra. A képviselők szavaznak az adótörvényekről és külön a vagyonadóról, a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) és a büntetőeljárási törvény (Be.) módosításáról, a közrendvédelemben közreműködő szervezetek jogosítványainak bővítéséről, valamint a köztársasági elnök által megfontolásra visszadobott, a gyes és a gyed megnyirbálásáról egyszer már elfogadott törvényről is, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Sok cukor kevés epével

Haladjunk sorjában. Az adótörvény, vagy ahogy a spanyol nemeseket idézően hosszú hivatalos neve hangzik, a közteherviselés rendszerének átalakításokat célzó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat elfogadásával elvileg senki sem jár rosszul. A kormány javaslata értelmében a személyi jövedelemadó (szja) felső sávhatára a jelenlegi 1,7 millió forintról 5 millió forintra nőhet, azaz jövedelmünk ekkora hányada után a legalacsonyabb adókulccsal, a jelenlegi 18 %-ról 17%-ra csökkentettel adózhatnánk. Apróbb szépséghiba, hogy jövedelemnek ezután a bruttóbér és a járulékok együttes összege számít, de a kormányzat számításai szerint még így is a magyar adófizetők 90% a legalacsonyabb adókulccsal adózna csupán. Forintosítva, egy havi bruttó 200 forintot kereső munkavállaló éves szinten 188 460 forinttal vihetne haza többet.

A munkaadók számára is kecsegtető a javaslat, mivel 5 százalékponttal csökkentené a járulékokat - ez 400 milliárd forint megtakarítást eredményezhet a vállalkozásoknak. A helyi iparűzési adót a jövőben az APEH szedné be, de az összeg száz százaléka az önkormányzatoknál maradna. A szocialisták lázadót megbékítő elemként került a javaslatba a szálláshely-szolgáltatást terhelő áfa 18 százalékos, kedvezményes kulcsba sorolása.

Népszerű eleme a javaslatnak az adóparadicsomokba menekített jövedelmek megadóztatása. A sok cukorka mellé némi epe is vegyül, megszűnik a cafeteria-rendszer adómentessége, a jövőben az ebédjegyek/üdülési csekkek/egyéb, béren felüli juttatások 25 százalékkal adóznának.

Demszkyéken múlhat a vagyonadó sorsa

Külön csomagban szavaz a parlament a vagyonadóról, amelyről már annyi szó esett, hogy tényleg csak a kulcselemeit ismételnénk meg itt. A javaslat értelmében az első ingatlan harminc, a második 15 millió forintig adómentes, az adó mértéke 30 milliós összeghatárig 0,25%, 30-50 millió forintos összeghatár között, 0,35%, 50 milliós érték felett 0,5%, a nagycsaládosok 15% kedvezményt kapnának, a nyugdíjasok és a munkanélküliek pedig felfüggeszthetik az adófizetést. Hogy a javaslat átmegy-e a parlamenten, az az SZDSZ-en múlik, ahol a budapesti választmány Demszky Gábor vezetésével erősen lobbizik a javaslat megfúrásáért - a szabad demokraták eredendően az általános, az szja-ból levonható ingatlanadó hívei. Szinte biztos, hogy nem minden SZDSZ-es fogja támogatni a kormány javaslatát, de értesüléseink szerint Kóka János frakcióvezető támogatja a javaslatot. Neki pedig elég híve van a frakcióban ahhoz, hogy a szocialistákkal együtt meglegyen a szűk többsége a javaslatnak. Igaz, ehhez az MSZP-nek nagyon fegyelmezetten kell szavaznia.

Bűn és büntetőeljárás

A tavaszi, nagy visszhangot kiváltó bűncselekmények nyomán a Fidesz, majd az MSZP is a Btk. szigorítását sürgette, a parlament most a kormány javaslatáról szavazhat. Eszerint a jövőben szigorodnának a visszaeső bűnösök büntetési tételei, a harmadszorra is bűnbeesőknél a bíróság nem mérlegelheti az enyhítő körülményeket, és nem ítélheti próbára bocsátásra vagy felfüggesztett börtönre az elkövetőt. A fegyveres elkövetők büntetési tételei is szigorodnának, és emelkednének a pénzbüntetések összeghatárai is. Szintén a közrendvédelmi program részeként plusz jogosítványokat kapnának a közterület-felügyelet munkatársai, a polgárőröket gázspray-vel fegyvereznék fel, egyben hatósági jogkörrel ruháznák fel őket, mely értelmében közlekedési baleseteknél illetve óvodák és általános iskolák közelében jelzőőri feladatot is elláthatnának.

Ugyanehhez a témához kapcsolódik a Be. módosítása is, melynek célja a büntetőjogi eljárások gyorsítása. Új elem lehet, hogy az ügyész és a terhelt közti megállapodás esetén lemondható a bírósági tárgyalás - ez hozzájárulhat a bíróságok tehermentesítéséhez.

Gyes, gyed, gyűlölet

A gyes-gyed módosításáról szóló, a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvénytervezetet az eredeti formájában terjeszti a kormány a parlament elé.

Ismét napirendre kerül a gyűlöletbeszéd-törvény, csak a szocialisták, tanulva az eddigi kudarcokból - Sólyom László rendre alkotmányellenesnek találta korábbi indítványaikat, és az Alkotmánybíróság is osztotta álláspontját - most direktbe az alkotmányt módosítanák. Ugyancsak az alkotmány módosítása szükséges a képviselői költségtérítés - azon szép gyakorlat, hogy a honatyák bemondásra markolhattak fel pénzt - megszüntetéséhez.

Farkas Farkasnak farkasa

Érdeklődésre tarthat még számot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsa elnökének, azaz a PSZÁF elnökének megválasztása is. A felügyelet volt elnöke, Farkas István június 18-án mondott le posztjáról - nem függetlenül attól, hogy a kormány már felkészült az eltávolítására, a gazdasági bizottság egyenesen a szervezet vezetési rendjét teljes mértékben újra szabályozó javaslatot nyújtott be a parlament elé. Farkas utódja Farkas lehet, Farkas Ádám aki 1997 és 2001 között a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója volt, majd a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank vezérigazgatójaként dolgozott. Az ügy pikantériája, hogy a lemondott Farkas elleni fő kifogás bankárháttere és a vélelmezetten ebből fakadó vélt bankpárti elfogultsága volt.