Újjáalakult a Magyar Gárda Mozgalom

2009.07.11. 18:01 Módosítva: 2009.07.11. 20:54
Rendbontás nélkül ért véget a Jobbik szombati budapesti tüntetése, ahol közfelkiáltással újjáalakult a Magyar Gárda Mozgalom. A helyszínen nem volt jelentős rendőri készültség.

A Jobbik "Mindannyian gárdisták vagyunk!" jelszóval hirdetett "toborzót" a Szabadság térre, ahol tudósítónk szerint több ezer szimpatizáns jelent meg. Itt a Magyar Gárda bíróságon kimondott feloszlatása ellen tiltakoznak. A megjelentek többsége a párt kérésének megfelelően fekete nadrágot és fehér inget viselt.

Az eseményen közfelkiáltással megalakult a Magyar Gárda Mozgalom. Kiss Róbert, a Magyar Gárda főkapitánya megkérdezte, "fel akarjátok venni az egyenruhátokat?", erre a tömeg igennel válaszolt. A színpadra egymás után mentek fel a párt szimpatizánsai és támogatói, hogy átvegyék a mozgalomhoz tartozás jeleként a fekete mellényt - jelentette tudósítónk.

Felvették a mellényt

Elsőként Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője vette fel a mellényt, másodikként ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész, majd felesége, Hegedűsné Kovács Enikő, Budakeszi alpolgármestere. Egyenruhás lett Für Lajos, volt honvédelmi miniszter is, aki a XX. századi történelem és a magyarság legnagyobb csodájának nevezte a Magyar Gárda mozgalom létrejöttét. Vona Gábor és Morvai Krisztina is belebújt a fekete mellénybe, őket fogadta a legnagyobb üdvrivalgás. A tüntetés hét óra előtt véget ért, a résztvevők elindultak hazafelé.

Néhány órával korábban ugyanitt több civil szervezet, köztük a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Demokratikus Hálózat és az Magyar Egyesült Baloldal tiltakozott a Jobbik ellen. A helyszínen megjelent néhány fekete ruhába öltözött, kopaszra nyírt fiatal, akiket a rendőrség igazoltatott. Rendbontás nem volt.

Rendbontás nélkül ért véget Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom demonstrációja az Erzsébet téren is kora délután. A 100-150 ember Budaházy György mellett tüntetett, a szónokok Budaházy ártatlanságát hangsúlyozták. A résztvevők a megmozdulás után a Szabadság térre vonultak, ahol délután ötkor a Jobbik által szervezett tüntetés kezdődött.

Békéscsabán körülbelül 50-en demonstrálnak a Magyar Gárda Egyesület betiltása ellen szombat délután - jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója. A tüntetők egy része a Magyar Gárda egyenruhájában vonult fel, többen árpádsávos zászlókat lengetnek, de a tiltakozó akció eddig békésen zajlott. A rendőrség tudomásul vette a demonstráció bejelentését, amely várhatóan este 18 óráig tart. A Magyar Gárda betiltása ellen tüntetnek Szolnokon és Mezőtúron is. Rendbontás eddig sehol nem volt.

Újjáalakultak

Egy hete az Erzsébet téren a Magyar Gárdát feloszlató jogerős bírósági ítélet ellen, illetve a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György mellett demonstráltak. A rohamrendőrök akkor könnygázzal feloszlatták a tömeget, 216 embert előállítottak, köztük Vona Gábort, a Jobbik elnökét.

Négy esetben indult büntetőeljárás hivatalos személy elleni erőszak gyanújával, 205 emberrel szemben pedig különböző szabálysértések miatt.

Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken nyolc rendőrtisztnek adott át elismerő oklevelet, akik szolgálatot teljesítettek az Erzsébet téren.