Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Retkesék osztottak Retkes cégének

2009.07.13. 19:40 Módosítva: 2009.07.15. 09:40
Retkes Attila cége az elmúlt években többmillió forint támogatást nyert el a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA), úgy, hogy az SZDSZ új elnöke közben az NKA zenei szakmai kollégiumának tagjaként bele tudott szólni abba, hogy ki nyerjen,. Retkes Attila elmondta, hogy 2001 óta évente körülbelül 5 millió forintot nyertek, ám csak 2008 óta a döntéshozó testület tagja. Amikor cégének 3,7 milliós támogatásáról döntött a kollégium, nem vett részt a döntéshozatalban.

A Checkpoint Charlie című blog szerint Retkes Attila a Nemzeti Kulturális Alap zenei szakmai kollégiumának tagja és ebben a minőségében tizedmagával (az elnököt is beleértve) diszponál a kulturális járulékból és a költségvetésből elkülönített forrás zenére fordítandó éves kerete felett. Az új pártelnök a Klasszikus és Jazz Lap-, Könyv- és Hanglemezkiadó Kft. (valamint más vállalkozások), a Gramofon című zenei folyóiratot (és hanglemezeket, könyveket is) megjelentető cégek vezetője, a lap főszerkesztője.

A blog arról számol be, hogy Retkes cégei és a döntéshozói pozíció karöltve járnak, erről az NKA keresőjével is meg lehet bizonyosodni. Az NKA kedden közölte, hogy, Retkes kiadója az alaptól összesen 47,5 millió forint támogatást kapott.

Az MTI hétfő este megjelent híre szerint Retkes Attila egy zenei kiadót is vezet. Ennek kapcsán közölte, hogy főállású pártelnök akar lenni, ezért lemond a kiadó ügyvezetői posztjáról.

Retkes Attila a cikk megjelenése után megkereste az Indexet és elmondta, hogy nem több, hanem egy cégnek a vezetője (Klasszikus és Jazz Lap-, Könyv- és Hanglemezkiadó Kft.). A kft 2001 óta pályázik folyóiratkiadásra és koncertrendezésre, évente átlagosan 5 millió forintot nyert el, ami összesen legfeljebb 50 millió forint, nem 145 millió forint, ahogy arról az összeférhetetlennek tűnő helyzetről először beszámoló blog írt.

Retkes hozzátette, hogy a döntéshozó kollégiumnak azonban csak 2008 január 1-től tagja, 2001-07 között nem volt testületi tag. (2005-2006-ban viszont az NKA egy másik, szintén zenei támogatásokkal foglalkozó kollégiumának volt a tagja.) A politikus szerint 2008 egy átmeneti év volt, amikor a kft egyszer, decemberben kapott támogatást, összesen 3,7 millió forintot, ám a belső szabályok szerint nem vehetett részt az őt érintő döntéshozatalban. Ugyanakkor az NKA honlapjáról az is kiderül, hogy Retkesnek ez az állítása nem pontos. Vállalkozása 2008. januárjában is kapott összesen 3,6 millió forint támogatást.

Kérdésre, hogy szerencsés volt-e ilyen módon pályázni, közölte, ahhoz, hogy a cég működni tudjon, szükséges volt beadni a pályázatot. Elmondta, hogy 2009-ben már eleve kizárttá tették a szabályok, hogy olyan cég pályázzon, amelynek vezetője testületi tag. Retkes feltételezése szerint az Index által idézett blogbejegyzést egy olyan újságíró írta bosszúból, akit régebben elbocsátottak a Gramofon című laptól. Ezt az érintett a blogján kedden cáfolta, állítása szerint hét éve egyetlen alkalommal írt honoráiumért cikket a Gramofonnak.