Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Az NBH főigazgatója még nyomoztatna az UD után

2009.07.17. 10:33
Panasszal élt a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokánál Laborc Sándor dandártábornok, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, a szervezet UD Zrt. ügyével kapcsolatos nyomozást megszüntető határozata ellen - közölte a Nemzetbiztonsági Iroda. Az NBH több hónapon át figyelte az UD vezetőit, majd szeptemberben Labocz rendőrségi feljelentést tett ellenük. A főigazgató szerint még lehetne folytatni a nyomozást.

A Nemzetbiztonsági Iroda közleményében azt írta, hogy Laborcz Sándor főigazgató "az ügy kimenetele szempontjából súlyos hiányosságnak tartja, hogy nem került sor független igazságügyi könyvszakértő kirendelésére az UD Zrt. pénzmozgásainak tisztázása érdekében".

A panaszban a főigazgató azt is nehezményezi, hogy nem vizsgálták "a cégháló tulajdonosi hátterét" és a tulajdonosok által birtokolt cégek "egymás közti feladatmegosztási és számlázási rendjével kapcsolatban a jogszerűséget".

Laborc Sándor álláspontja szerint a bűncselekmény bizonyítására továbbra is lehetőség van, ezért a nyomozás továbbfolytatását javasolja. A közszolgálati televízió Híradója július 6-án számolt be arról, hogy bűncselekmény hiányában megszüntette az adócsalás és számlafegyelem megsértése miatt folytatott nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága az UD Zrt. ügyében. A vámosok adócsalás és számlafegyelem megsértése miatt vizsgálódtak.

Az adatgyűjtési ügy tavaly szeptemberben került nyilvánosságra, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szeptember 10-én a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának feljelentése alapján házkutatást tartott az UD Zrt.-nél és a cég vezetőinek lakásán. A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése, államtitoksértés és számítógépes rendszer feltörése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Ezen bűncselekmények vonatkozásában megszüntették a nyomozást.

Az NNI június 9-én azt is közölte, hogy a nyomozás során viszont több olyan bizonyítékot találtak a nyomozók, melyek megalapozták a visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel bűntette, befolyással üzérkedés, többrendbeli hivatali visszaélés, visszaélés személyes adattal bűncselekmények gyanúját. A rendőrség közlése szerint az összesen öt különböző nyomozást a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészségek és a NNI folytatják.

Az ügy azután került a figyelem középpontjába, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke szeptember 12-én sajtótájékoztatón jelentette be: a legfőbb ügyésztől és az NNI-től is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A Fővárosi Főügyészség szeptember 18-án elutasította az MDF elnökének feljelentését.