Az SZDSZ ügyvivői lemondatnák Kókát

2009.07.17. 19:31 Módosítva: 2009.07.17. 19:52
Az SZDSZ ügyvivői testület pénteki ülésén arra kérte Kóka Jánost, hogy mondjon le frakcióvezetői posztjáról, mondta Retkes Attila pártelnök. Az üt a párt megújításának főbb irányvonalairól is tárgyalt.

Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) felkéri Kóka János frakcióvezetőt, hogy a párt megosztottságának megszüntetése érdekében mondjon le posztjáról, mondta Retkes Attila pártelnök a testület pénteki ülése után.

Retkes elmondta, hogy az SZDSZ vasárnap megválasztott ügyvivői testülete négy határozati javaslatot hozott, amelyek az SZDSZ megújításáról, a következő három hónap feladatairól, a szakpolitikai kabinetek létrehozásáról és a párt egységéről szólnak.

A párt megosztottságának felszámolása érdekében lemondásra kért Kókától azt várják, hogy jelölje meg lehetséges utódját. A testület egyúttal felkérte a pártelnököt, hogy ebben a témában kezdeményezzen tárgyalásokat a frakcióvezetővel. Retkes Attila azt mondta, hogy az ülésén nem merült fel Kóka Jánossal szemben meghozandó jogi lépés vagy szankció.

A párt megújításáról szóló határozati javaslat az elnök közlése szerint azt takarja, hogy az SZDSZ az európai és a magyar liberális hagyományokat tisztelő, a nemzeti és a polgári értékek mellett elkötelezett, szabadelvű, demokrata párt. Kijelentette: kiállnak a parlamentáris demokrácia, a társadalmi szolidaritás, az emberi és szabadságjogok védelme mellett, határozottan elítélik a szélsőséges politikai megnyilvánulásokat és a rasszizmus minden formáját.

A következő három hónap feladatait is összegezte. Augusztus közepéig felállítják a párt szakpolitikai kabinetjeit, szeptember 30-áig a megyei elnökök fórumával egyeztetve országjárást szerveznek, ahol az elnök és az ügyvivők megismertetik a párttagsággal az új politika legfontosabb tartalmi elemeit. Október 15-éig kidolgoznak egy olyan szakpolitikai programot, amely a következő parlamenti választás alapját képezi.

Közölte, hogy hét szakpolitikai kabinetet hoznak létre, ezek a nemzet-, a vidék-, az önkormányzati és várospolitikai, oktatási és kulturális-, környezetvédelmi-, gazdaság-, illetve társadalompolitikai kabinetek. A kabinetek vezetésére Szent-Iványi Istvánt, Kovács Kálmánt, Szentkuti Károlyt, Bőhm Andrást, Kiss Róbertet, Lakos Imrét és Badacsonyi Szabolcsot kérik fel.

Retkes Attila arra a kérdésre, hogy mit szól a pártból való sorozatos kilépésekhez, azt mondta, sajnálja és a kilépőket visszavárják. Hozzátette: volt számos belépés is az elmúlt napokban.