Fodor szerint szervezett kiléptetés zajlik az SZDSZ-ben

2009.07.18. 14:04
Fodor Gábor szerint egyértelmű, hogy szervezetten léptetik ki az embereket az SZDSZ-ből. A volt pártelnök nem tartja stílusosnak, hogy még egy utolsót rúgnak azokba, akik vállalták, hogy még megpróbálnak tenni valamit. Elmondta újra, hogy a frakció és a párt nem volt képes az együttműködésre, a Kóka János vezette képviselői csoportot okolta, hogy elnöki programját nem tudta megvalósítani.

Fodor Gábor szerint akik jól ismerik az SZDSZ belső életét, pontosan tudják, hogy egy jól felépített, szervezett kiléptetés zajlik a pártban - a párt nemrégiben lemondott elnöke erről a Hetek című hetilapnak beszélt. Azt mondta, ő nem tervezi, hogy távozna a pártból.

A Hírszerző interjújában Fodor Gábor azt is megjegyzi, csak azt nem érti, "hogy akik ezt szervezik, miért nem állnak ki a nyilvánosság elé, és ha tényleg vállalhatatlan számukra az új elnök, miért nem ők lépnek ki, vagy mondanak le azokról a pozícióikról, melyekben a pártnak köszönhetően ülnek".

"Természetesen, akikből elfogyott a hit és a meggyőződés az SZDSZ-szel kapcsolatban, elmehetnek, de azt nem tartom túl stílusosnak, hogy álindokok alapján még egyet utoljára rúgjanak azokba, akik ebben a szinte lehetetlen helyzetben magukra vállalták azt a feladatot, hogy megpróbáljanak valamit tenni" - mondta Fodor Gábor.

Példát is hozott arra a jelenségre, hogy sokan szerinte "csak az ürügyet keresték és találták meg az új elnök személyében, hogy távozzanak a pártból". Azt mondta, az elmúlt napok egyik legabszurdabb nyilatkozata az volt, amikor az egyik neves liberális értelmiségi azt mondta, hogy ő az új pártelnök nyegle stílusa miatt lép ki. (A pártelnök nyegle stílusáról Konrád György író, a párt egykori alapítója beszélt, amikor hétfőn megerősítette, hivatalosan is kilépett az SZDSZ-ből.) Ez nehezen értelmezhető politikai állásfoglalásként, jegyezte meg Fodor Gábor.

Gyurcsány helyett Surányit akarta miniszterelnöknek

Arra a kérdésre, hogy tavaly ősszel valóban meg akarta-e buktatni Gyurcsány Ferencet, az SZDSZ volt elnöke elmondta, akkor az volt az álláspontja, hogy az MSZP-nek és az SZDSZ-nek politikai fordulatot kell kezdeményeznie, hogy azt a hitelességi válságot kezelje, amelybe a koalíció került.

"Gyurcsányt különleges tehetségű politikusnak tartom, nem a személye ellen dolgoztam, de azt érzékelni kell, ha valaki minden tehetsége ellenére már csak tehertételt jelent" - utalt akkori szándékainak motivációira. Hozzátette, ha sikerült volna már tavaly változtatniuk, így például Surányi Györgyöt megnyerni szakértői miniszterelnöknek, akkor szerinte mind a két párt, de ami még fontosabb, az ország is jobban állna ma."Mai napig az a meggyőződésem, hogy ha a programomat megvalósítjuk, akkor Magyarország előrébb tartana, és az SZDSZ is népszerűbb lenne" - jelentette ki.

A frakció a párt ellen

Kitért arra is, hogy programja megvalósítására elnökként azért nem kapott lehetőséget, mert "érdemi politikát csak a frakcióval közösen lehet végezni". Kifejtette, hogy a szabad demokraták országgyűlési frakciójában ugyanakkor "Kóka János és köre vezetésével obstrukció folyt".

"Mindent megtettek, hogy a párt érdekeinek és többségének a véleményével szemben politizáljanak, például a vagyonadó ügyében. Így történhetett meg, hogy a frakció egy olyan tervezetet támogatott, amelyet az SZDSZ országos tanácsában elsöprő többséggel leszavaztak, és nem volt olyan szakértőnk, aki támogatta volna a javaslatot. Ez az aktus egy nyílt szembefordulás volt a párttal. Ezt így tovább nem lehetett csinálni" - mutatott be egy konkrét példát Fodor Gábor arra, miért állíthatja azt, hogy neki valójában esélyt sem adtak, hogy politikai programját megvalósítsa.