Megy a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs vezetője

2009.07.27. 14:29 Módosítva: 2009.07.27. 14:56
Családi okokra hivatkozva 2,5 év után távozik Baráth Péter, a kancellária kommunikációs főigazgatója.

Távozik posztjáról Baráth Péter, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) kommunikációs főigazgatója.

A szakember 2,5 év után, a nyár végén fejezi be munkáját a MEH-ben. Baráth Péter a távozását családi okokkal indokolta, és elmondta, hogy a jövőben a munka mellett több figyelmet akar fordítani négy gyerekére is.

A folytatásról annyit mondott, hogy ahogy az elmúlt 15 évben, úgy a következőben is a kommunikációs szakmában kíván dolgozni.

Baráth Péter utódjáról még nem született döntés.

Baráth Péter egy nemzetközi reklámügynökség éléről váltott a Miniszterelnöki Hivatalhoz, ahol feladata a MEH kommunikációs szervezetének a vezetése volt, beleértve a Kormányszóvivői Irodát, valamint a rendezvényeket, állami ünnepeket és a reklámkampányokat lebonyolító szervezeti egységek irányítását.

Baráth Pétert (Baráth Etele volt tárca nélküli miniszter fiát) 2007
tavaszán hívta át a Miniszterelnöki Hivatalba az új kommunikációs
csapatot építő Gál J. Zoltán. A stratégiai kommunikációs főigazgató
feladata a médiafelületek vásárlása volt. Gál távozása után az új
kabinetfőnök, Ficsor Ádám nagyobb hatáskört adott Baráthnak, szinte a
teljes kommunikáció hozzá tartozott. Ficsor titokminiszteri kinevezése, és a Gyurcsány-Bajnai-csere után Baráth egyre inkább háttérbe szorult.