Le akart mondani az NNI vezetője

2009.07.31. 13:40 Módosítva: 2009.07.31. 15:29
Felajánlotta lemondását a Magyarok Nyilai ügyében lefoglalt felvétel miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője, amelyet Draskovics Tibor miniszter azonban nem fogadott el vasárnap. A minisztérium pénteken elnézést kért a pontatlan tájékoztatásért, de ennek ellenére megdicsérték a rendőrség munkáját.

A pontatlan tájékoztatásért elnézést kér az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM), közölte a kormányszóvivői iroda, miután az IRM tájékoztatta a kormányfőt az előző pénteken bemutatott, vitatott videóval kapcsolatban. Bajnai Gordon kormányfő bizalma továbbra is töretlen Draskovics Tibor iránt, a jövőben is ő vezeti az igazságügyi tárcát, közölte a bejelentés után Budai Bernadett kormányszóvivő.

A tájékoztatás kitér arra is, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője vasárnap felajánlotta lemondását, miután nem feltételezésként, hanem tényként kezelték, hogy a Magyarok Nyilai ügyében folytatott nyomozás során lefoglalt felvételen a szervezet egyik próbarobbantása látható. Petőfi Attila lemondását Draskovics Tibor miniszter nem fogadta el, a teljesen pontos tájékoztatás elmaradása miatt azonban az NNI igazgatója és illetékes helyettese figyelmeztetést kapott. Annak ellenére figyelmeztették őket, hogy kiemelkedő munkát végeztek az ügyben, áll a minisztérium közleményében.

Mivel a rendőrség a feltételezését tényként kezelte, ilyen tájékoztatást adott a tárcavezetőnek, és "ennek alapján a miniszter is hasonló utalást tett" - közölte a kormányszóvivői iroda. Hozzátették: "most már egyértelmű, hogy sok félreértés elkerülhető lett volna, ha az NNI tájékoztatójában a levont következtetést megalapozott feltételezésként és nem tényként kezeli".

Elismerték a rendőrség munkáját

A kormányszóvivői iroda által kiadott közlemény összegzése szerint a rendőrség az ügyben eredményes, jó munkát végzett. A dokumentum kitér arra is, hogy teljes mértékben indokoltak azok a korábbi kormányzati döntések, amelyek a terrorizmus elleni rendőrségi fellépés feltételeit javítják, mert a veszély valós.

A tájékoztatás szerint a történtek fontos tanulsága, hogy egy, "a közvélemény egészének jogos érdeklődésére számot tartó ügyben különös figyelmet kell fordítani a tájékoztatás valamennyi részletére". Hozzátették: a miniszteri megszólalások esetén különösen fontos, hogy csak többszörösen ellenőrzött információ kerüljön nyilvánosságra.

A közlemény egyidejűleg ismételten visszautasította és alaptalannak nevezte azokat a vádakat, amelyek az ügyben megszólalókat félrevezetéssel, különösen pedig bizonyítékok meghamisításával vádolták, "hiszen ilyenre nyilvánvalóan nem került és nem is kerülhetett sor".

Valós veszélyről beszélnek

A közlemény szerint az NNI eredményesen felderítette több, 2007-2008-ban elkövetett, politikai motivációjú súlyos bűncselekmény valószínű elkövetőit. Megállapították, hogy a bűncselekményeket különböző nyilatkozatokban magára vállaló szervezet, a „Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg” létezik, a politikai terrorcsoportokra jellemző módon szerveződik, és újabb, még sokkal súlyosabb akciókra készül. "Mindezt pedig azért, hogy a politikai döntéshozatalt szándékaiknak megfelelően befolyásolják" - olvasható a közleményben.

Mint írták, az NNI a készülő akciót időben megszakította, és ezzel súlyos politikai terrorcselekményt akadályozott meg. Az NNI által feltárt bizonyítékok alapján az ügyészség - elfogadva az NNI minősítését - terrorcselekmény miatt, hatásköri okokból átvette a nyomozást. A bíróság az eddig elfogott gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyészség a cselekmények súlya és az elkövetés jellege miatt már bűnszervezetnek tekinti a csoportot - húzták alá.

Tényként kezelték

Draskovics Tibor az NNI sikere alapján döntött úgy, hogy a szervezet több, kiemelkedő munkát végző vezetőjét és munkatársát elismerésben részesíti, amelyeket sajtónyilvános rendezvényen akart átadni. A múlt pénteki rendezvényen a sajtó számára az NNI összeállított és átadott egy videóválogatást, hogy tudósításukat megfelelő képanyaggal tudják illusztrálni.

Ez a válogatás egyebek között tartalmazott egy mezőn végrehajtott robbantásról készült felvételt, amelyet minden kétséget kizáróan az egyik - a gyanú szerint a robbanószerkezeteket készítő - gyanúsítottól lefoglalt számítógépen találtak.

Az NNI azért döntött úgy, hogy átadja ezeket a felvételeket, mert több más bizonyíték van arra, hogy a terroristák próbarobbantásokat hajtottak végre. Hozzátették: "tehát alaposnak látszott az a következtetés, hogy a felvétel egy ilyen robbantást ábrázol", és a tájékoztatás szerint ezt támasztotta alá "a felvétel készítésének és a fájl utolsó megnyitásának elektronikusan rögzített időpontja is".

Mindezek alapján a kormányszóvivői iroda közleménye szerint indokolt lehetett az NNI-nek az a következtetése, hogy a felvételen látható robbantás a „Magyarok Nyilai” egyik próbarobbantása. Az NNI egyébként vizsgálja a „bonyhádi robbantás” és a „Magyarok Nyilai” közötti összefüggést, "annál is inkább, mert az NNI által nyilvánosságra hozott felvétel – az eddigi adatok szerint – korábban sehol sem volt látható" - tartalmazza a közlemény.

Terroristázástól a bocsánatkérésig

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter vagy Bajnai Gordon kormányfő és az MSZP megrendelésére cselekedett a sok vitát kiváltó robbantásos felvétel ügyében, vagy önállósodott, elszabadult. Vagyis ha a politikai terrorizmus megjelenik, az nem kis mértékben Draskovics Tibor és a szocialista politikusok intellektuális e l ő k é s z í t ő munkájának lesz köszönhető", jelentette ki Navracsics Tibor nem sokkal az inkriminált felvétel nyilvánosságra hozatala után.

Az MSZP erre egyből pártszerűen reagált, és közölte, hogy a Fidesz terroristákat támogat. Nyakó István szerint ugyanis akkor, ha a Fidesz a kormányt, az MSZP-t és a bűnüldöző szerveket vádolja politikai terrorizmus előkészítésével, nem mond mást, mint hogy akik terrorizmussal gyanúsítva börtönben ülnek, ártatlanok. Márpedig, mondta a szóvivő, a Fidesz nyugat-európai elvbarátai feltehetően nem tűrnek meg sokáig maguk között egy terroristákat támogató pártot. (Azaz a Fidesz nem lesz kívánatos az Európai Parlamentben.)

Erre kontrázott Tóbiás József, illetve az IRM tévedhetetlenségét bizonygatta, amikor bejelentette, hogy nem merült fel olyan indok, amely miatt az MSZP elvesztette volna a bizalmát Draskovicsban. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője azonban elkezdett egy visszavonulási utat építeni, amikor arról beszélt, hogy Draskovics alighanem egyik beosztottjától kaphatott téves tájékoztatást, akitől emiatt meg kell majd válnia. Azért Mesterházy is vitte tovább a „Fidesz végre szakadjon el a terroristáktól” vonalat, igaz, konszolidáltabb formában. Szerinte ugyanis az ügy lényege az, hogy a Magyarországon megjelent terrorizmus ellen minden felelős parlamenti erőnek tennie kell.

Azonban az MSZP-s kommunikációnak komoly csapást jelentett egy MSZP-s nyilatkozat. Bonyhádon ugyanis a helyi rendőrség, az MSZP és a Fidesz ottani képviselői egybehangzóan azt állították: két évvel ezelőtti bonyhádi robbantás diákcsíny volt, annak semmi köze nem volt terrorcselekményekhez, a fiatalokat nem politikai célok vezérelték. Takács László az MSZP bonyhádi szervezetének elnöke is azt mondta nincs tudomása arról, hogy bármilyen csoportosuláshoz tartoznának a fiatalok.