Ficsor Ádám az MSZP-kampánystábban folytatja

2009.08.04. 06:48
Öt hónap után, szeptember 14-én távozik a posztjáról a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter. Ezt elsősorban az MSZP-kampányban vállalt feladatával indokolta.

Ficsor Ádámot idén április 16-i hatállyal nevezte ki polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszternek a kormányfő, miután Szilvásy György lemondott posztjáról. Ficsor Ádám elmondta: Lendvai Ildikó pártelnök felkérte arra, hogy érdemben vegyen részt az MSZP választási kampányában, amelyben a jelöltállítással, a képviselőjelöltek felkészítésével foglalkozik majd

Ebben a kivételesen nehéz helyzetben az MSZP nem engedheti meg magának, hogy félállású kampányszervezői legyenek - fogalmazott Ficsor, aki szerint szerint egy ember egyszerre csak egy komoly feladatot tud megfelelően ellátni. A miniszter közölte, a döntésénél az is fontos szempont volt, hogy kinevezésekor vállalta: a polgári titkosszolgálatokat távol akarja tartani a politikától.

ficsor

Ficsor Ádám a döntés előtt konzultált Bajnai Gordonnal is. Mindketten úgy láttuk, hogy a pártszervezés és a titkosszolgálatok felügyelete nem összeegyeztethető - mondta. A szocialista politikus szerint ezt a lépést azért is kell most megtennie, mert a jelöltállítás feladatai megelőznek minden mást a kampányban. Értékelése szerint négy évvel ezelőtt ebből a szempontból sokkal jobban állt az MSZP, mint most.

Ficsor Ádám elképzelése szerint az országgyűlési választási kampánynak három sarokköve van. Hangsúlyozta: emelt fővel és nem földre szegezett tekintettel kell vállalni az elmúlt hét évet, annak egész mérlegével, eredményeivel és konfliktusaival együtt. Az MSZP-nek meg kell mutatnia, hogy a másik oldalon "a gyűlölet napszámosai" állnak. A Fidesz két-három éve abból él, hogy félelmet szít a mindennapokban, a politikában és egzisztenciális félelmet kelt a másképp gondolkodókban - fogalmazott.

A szocialista politikus azt is fontosnak tartja, hogy az MSZP ne politikai ígéretkampányt folytasson, hanem kormányzóképes erőként láttassa magát, olyan programpontok alapján, amelyek a kormányzati ciklus eredményeiből egyértelműen következnek. Kiemelte: a pártelnöktől kapott feladatot elvégzi, a kampány politikai irányítását végző országos választási bizottságban pedig – ha a korábbi elképzelés szerint az elnökség jelöli, és a választmány megválasztja tagnak – az általa felvázolt elvek mentén szeretne részt venni.

Ficsor Ádám úgy látja: viszonylag rövid idő alatt jelentős részét elvégezte annak a munkának, amit miniszteri kinevezésekor vállalt. Példaként említette, hogy "válságkezelő üzemmódba kapcsolta" a polgári titkosszolgálatokat a nemzetgazdaság biztonságát és a gazdasági ügyeket illetően. Jelezte, szeptember közepére meglesznek a terület főbb költségvetési számai, és elkészül az ehhez kapcsolódó intézkedési terv is.