Botrányos végkielégítés a MÁV-nál is

2009.08.07. 08:27
Lapinformációk szerint nemcsak a BKV-nál, de a MÁV-nál is fizettek ki botrányos módon közpénzekből végkielégítést.

A pénteki Magyar Nemzet szerint a vasútnál is alkalmazták a Budapesti Közlekedési Vállalatnál kiderült botrányos rendszert, ami szerint a milliókból elbocsátott vezető tulajdonképp a cég kapuin belül más jól fizető állást kapott.

A lap úgy tudja, körülbelül 40 millió forintos végkielégítést kapott például Kiss Péter, aki 2007 májusának végén távozott a MÁV Zrt.-től. Kiss egy hónapon belül már a leánycég MÁV-Start biztonsági igazgatója volt, egymillió forintot meghaladó fizetéssel, szolgálati autóval.

Ráadásul a milliós fizetésért visszacsábított igazgató feladata szerint olyan szervezetet hozott létre és vezet, amelyből egy már működik a vasútnál, írja a Magyar Nemzet

A BKV-nál a becslések szerint több milliárd lehet a 2006 óta kifizetett végkielégítések, hallgatási, lelépési pénzek összege, a kedvezményesen vagy térítésmentesen átadott szolgálati autókkal és más juttatásokkal együtt.

100 + havi 1,2 millió

A VEKE számításai szerint 2007-óta másfél milliárd forintot is elkölthetett a BKV végkielégítésekre, mivel Antal Attila korábbi vezérigazgató csaknem nyolcszáz embert – köztük felsővezetőket is – küldött el a cégtől egy átalakítás során, jelentős részük pedig kapott végkielégítést. A másfél milliárd forintba azonban nem számolták bele az elmúlt hetekben nyilvánosságra került botrányos végkielégítések összegét.

Mint ismeretes, közös megegyezéssel, végkielégítés nélkül július 31-ével távozott a BKV-tól Balogh Zsolt általános és műszaki vezérigazgató-helyettes. Balogh Zsolt neve az elmúlt napokban többször felmerült a végkielégítési botrányokkal kapcsolatban. Ő foglalkoztatta tovább csaknem százmilliós végkielégítésének kifizetése után havi 1,2 millió forintért Szalainé Szilágyi Eleonórát a cég volt humánpolitikai igazgatóját, és Bosnyák Gyula volt stratégiai igazgató negyvenmilliós végkielégítését is ő írta alá.

Balogh Zsolt nevéhez köthető az a munkaügyi per is, amelyben a BKV-t csaknem százmillió forint megfizetésére kötelezték első fokon, mert végkielégítés nélkül elküldték Szalai László stratégiai igazgatót, aki azonban beperelte a BKV-t, mondván jár neki a végkielégítés. Szalai László legutolsó munkaszerződését Balogh Zsolt írta alá és ő is menesztette.