Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Végkielégítés-botrány Debrecenben is

2009.08.11. 16:09
Debreceni önkormányzati cégeknél is történtek a fővárosihoz hasonlóan elfogadhatatlan menedzseri végkielégítések, közölte az MSZP debreceni alelnöke kedden sajtótájékoztatón.

Varga Zoltán debreceni szocialista önkormányzati képviselő szerint a tavaly 660 millió forint veszteséget felhalmozó önkormányzati cég, a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park Kft. távozó igazgatójának végkielégítése és úgymond "éves javadalmazása" meghaladta a 40 millió forintot.

Hasonlóképpen közös megegyezéssel és több mint 10 millió forint lelépési pénzzel távozhatott a Csokonai Színház direktori székéből Csányi János, aki a kirendelt önkormányzati biztos értékelése szerint számviteli és pénzügyi szabálytalanságok sorát elkövetve 70 millió forintot meghaladó kárt okozott Debrecennek, mondta a szocialista politikus.

Mészáros József, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. általános és stratégiai igazgatója közleményben válaszolt a helyi MSZP sajtótájékoztatóján elhangzott, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatait érintő vádakra.

A közleményből az derül ki, hogy nem negyvenmilliót, csupán 15 milliót kapott a távozó vezető. "A távozó ügyvezető részére fizetett juttatások a társaság éves beszámolója szerint 15 247 000 forinttal növekedtek 2007. évhez képest, mely a távozásával kapcsolatos juttatásokat takarja" - áll az Indexhez eljuttatott közleményben. mivel a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park Kft.-t beolvasztják egy másik tagvállalatba, nemcsak az ügyvezető, de a Kft. összes dolgozójának jogviszonya megszűnt.

A közlemény szerint "a tagvállalati vezetők részére a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. még jóval a válság jelei előtt prémium feladatokat határozott meg". A cégvezetők 39 millió forintot kaphattak volna, de a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. megállapodott nyolc vezetővel, hogy csak összesen bruttó 18,2 millió forint prémiumot kapjanak. "A cégvezetők az ezen felüli járandóságukról a gazdasági válságra is tekintettel lemondtak" - fogalmazott Mészáros József.

A DV Zrt. igazgatója emellett hangsúlyozta, hogy a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park Kft. 2008-as vesztesége abból adódott, hogy fejlesztési terveik megvalósítása keretében, a városi közgyűlés támogató döntése alapján hitelt vettek fel a Déli Ipari Park területének megvásárlásához. E 741 milliós hitel nélkül "a társaság gazdálkodása számvitelileg is eredményes lenne" olvasható a közleményben.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft