Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Bűnöző helyi romákról beszélt a mezőkovácsházi polgármester

2009.08.25. 15:20 Módosítva: 2009-08-25 15:39:06
Mezőkovácsháza polgármestere sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet "két-három roma család bűnöző életmódjára", akik szerinte a lakosságot is fenyegetik.

Bakos István, Mezőkovácsháza független polgármestere azt állította: augusztus 17-én éjszaka tűzoltóként dolgozó vejét eszméletlenre verték egy helyi roma család tagjai, a férfinak eltört a lába.

A városvezető hangsúlyozta, hogy nem hozzátartozóként, hanem polgármesterként beszél minderről. Közölte, hogy a 280 fős helyi roma népesség tagjainak többségével semmi gondja nincs a lakosságnak, ám két-három család ismeretlen jövedelemből tartja fenn magát és "fenyegeti a lakosságot".

Hozzátette: ezek a családok húsz-harminc lovat tartanak úgy, hogy földdel nem rendelkeznek, nagy értékű autókkal közlekednek, és jár nekik a szociális segély.

Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy az említett ügyben a mezőkovácsházi rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt folytat eljárást.

Bakos: Vége a "szabadmadaras" világnak

Bakos István tavaly nyáron átvette az Árpád-sávos zászlót a Jobbik és a Magyar Gárda képviselőitől. Májusban a Békés Megyei Szó című lapnak azt mondta, " a zászló Mezőkovácsházán pár embernek okozott problémát. Nem azért, hogy nem ismernék a történelmet. Ők meggyőződéses másikoldaliak. Tisztában vannak azzal, hogy ennek a zászlónak az árnyékában, vége a szabadmadaras tékozló, hazug és tébolyult világnak".