Valér
4 °C
8 °C

Még a Fidesz sem állt ki Ékes Ilona mellett

2009.08.30. 21:55 Módosítva: 2009-08-30 22:17:21
Minden parlamenti párt megszólalt a melegfelvonulás témájában. A Fidesz Ékes Ilonáétól eltérő álláspontot fogalmazott meg, a párt hivatalosan rendőri kérdésnek tekinti a rendezvény megtartását. A többi párt elítélte, és kisebbség elleni támadásnak nevezte Ékes Ilona véleményét. Az MSZP szerint a politikusnak nincs helye az emberi jogi bizottságban.

Az MSZP vasárnap felszólította a Fideszt, hogy hívja vissza a parlament emberi jogi bizottságából képviselőjét, Ékes Ilonát a melegfelvonulással kapcsolatos kijelentései miatt. A Fidesz nem kommentálja a történteket, az MDF és az SZDSZ a kisebbségek jogainak, az emberi méltóságnak a tiszteletére hívott fel.

"A minap Ékes Ilona, a Fidesz országgyűlési képviselője a homoszexuálisok felvonulásával kapcsolatban olyan kijelentésekre ragadtatta magát, ami alapján megkérdőjelezhető, hogy a továbbiakban résztvehet-e az emberi jogi bizottság munkájában" - mondta Török Zsolt szocialista képviselő.

Török Zsolt felidézte, Ékes Ilona pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a melegfelvonulás a közrendre és a közerkölcsre veszélyes, ezért nem lenne szabad engedélyezni, a homoszexuálisokat pedig gyógyszeres kezeléssel kellene heteroszexuálissá átnevelni.

"Arra szólítjuk fel a Fideszt, hogy hívja vissza Ékes Ilonát az emberi jogi bizottságból, és Balog Zoltánt (Fidesz), az emberi jogi kisebbségi és vallásügyi bizottság elnökét, hogy határolódjon el Ékes Ilonától és kijelentésétől" - mondta Török Zsolt.

A Fidesz sajtófőnöke vasárnap azt mondta, a Fidesz korábban már tájékoztatást adott Ékes Ilona sajtótájékoztatójának körülményeiről, és ezt nem szükséges kiegészíteni.

Havasi Bertalan még pénteken azt mondta, Ékes Ilona magánemberként tartott sajtótájékoztatót a melegfelvonulásról, amelyen a magánvéleményét mondta el.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pénteken kérdésünkre a párt hivatalos álláspontjáról azt közölte, ezt rendőri kérdésnek tekintik. Kifejtette, hogy a rendőrség kötelessége mindenki számára garantálni a jogérvényesülést, illetve biztosítani a közrendet és a köznyugalmat.

Dávid Ibolya szerint elfogadhatatlan bármelyik kisebbség ellen támadást indítani. Az MDF elnöke egyetértett a Helsinki Bizottsággal, amely elítélte a Meleg Méltóság Menete elleni megfélemlítő akciókat.

Hozzátette, komoly eredmény, hogy az elmúlt évtizedekben nőtt a tolerancia és a szolidaritás a társadalomban. A közélet szereplői felelősek azért, hogy ez így is maradjon.

"A magyar alkotmány tisztelőjeként és védelmezőjeként elfogadhatatlannak tartom, ha bárki - kiemelten egy közszereplő vagy képviselő -, megsérti a jogegyenlőség elvét, és támadást indít bármelyikkisebbség ellen" - fogalmazott Dávid Ibolya.

Mindig tiszteletben kell tartani minden ember méltóságát, áll az SZDSZ melegfelvonulással kapcsolatos vasárnapi közleményében.

"A homo- és biszexuális embertársaink szabadságot szeretnének, mint mindenki más, és nem akadályfutást korlátok között. Nem követendő példaként állítják a többségi társadalom elé a sajátmagánéletüket, de nem szeretnék azt sem, ha lesütött szemmel, szégyenkezve kellene azt megélniük. Ők is tudják, amit mi, liberálisok vallunk: a szabadság és a szabadosság nem ugyanaz. Szeptember 5-én nem azért jelennek meg, hogy a többséget provokálják, hanem azért, mert ez az év egyetlen napja, amikor párjukkal kézenfogva sétálhatnak az utcán" - áll a Retkes Attila pártelnök által jegyzett közleményben.

Vasárnaptól rendezik meg tizennegyedik alkalommal a korábban Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Film- és Kulturális Fesztiválnak nevezett egyhetes rendezvénysorozatot, amit az idei évtől Budapest Pride-nak hívnak. A fővárosi melegfelvonulást szeptember 5-én tartják.