Hazaengedték a Kislétán meglőtt kislányt

Elhagyta a nyíregyházi kórházat az a 13 éves kislány, akit augusztus elején Kislétán sörétes puskával meglőttek, és akinek édesanyja a támadásban életét vesztette. A gyerekről nagymamája és nagynénje gondoskodik.

Hazaengedték a kórházból azt a 13 éves kislányt, akit édesanyjával együtt még augusztus 3-ra virradó éjjel ért orvtámadás Kislétán, erősítette meg a sajtóinformációkat Pénzes Sándor, a település polgármestere kedden. A súlyosan sérült kislány négyhetes gyógykezelés után hétfőn délután hagyta el a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházat, mondta az önkormányzati vezető.

Hozzátette, a gyermek, akit a támadásban meghalt édesanyja egyedül nevelt, a nagymamájához került. A nagymama a kislány nagynénjével együtt kijelölt gyámként gondoskodik a gyermekről, közölte a polgármester.

Pénzes Sándor elmondta, hogy a kislánynak különösen a jobb keze sérült, amit alig tud mozgatni. Ezért, valamint a szükséges lábadozás miatt egyelőre még nem tud iskolába járni, ahol hetedikesként, igazolt hiányzással indult számára az új tanév. Megemlítette azt is, hogy a kislány arcán bőrátültetést is végrehajtottak az orvosok, a sörétes lövések nyomainak eltüntetésére.

A polgármester szerint Kislétán nyugalom van azóta, hogy elfogták a romák elleni támadássorozat gyanúsítottjait. Ugyanakkor a rendőri jelenlét továbbra is nagy a településen.

A kislány gyámjai nem akartak nyilatkozni, elzárkóztak minden információadás elől. Korábban a kórház orvosainak is megtiltották, hogy bármit is közöljenek a sérült állapotáról, a gyógyintézet ezért nem közölte a gyermek hazaengedését sem.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtszóvivője elmondta, Kislétán folyamatos, 24 órás a járőrözés. A rendőrök feladataik ellátásakor megkülönböztetett gondot fordítanak a kislány védelmére is.

A településen a kislányt és 45 éves édesanyját otthonukban augusztus 3-ra virradó éjjel érte fegyveres támadás. A rájuk leadott lövésektől az anyja a helyszínen életét vesztette, míg a gyermeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58