Három évet ült ártatlanul egy nő

Teljesen ártatlanul tartottak fogva három évig egy roma nőt, majd újabb három évig a lakóhelyét nem hagyhatta el, közben súlyosan megromlott az egészségi állapota - írja a Népszabadság. Most beperelte az államot: vagyoni kárként ötmillió forintot, nem vagyoni kárként huszonötmilliót követel.

A Népszabadság cikkében Orsós Anikó álnéven szereplő nőt 2000. március 21-én tartóztatták le a rendőrök, akik eredetileg szerb élettársáért és annak unkohúgáért jöttek, aki drogfüggő volt, és néha kereskedett is a kábítószerrel. A nő állítja: azt se tudta, hogy mit akartak a rendőrök, aztán kiderült, hogy drogot kerestek, és nagy fogásban reménykedtek, még a lambériát és leszedték a falról.

A bíróság egészen 2003. márciusáig előzetesben tartotta a nőt, majd ezután még három évig nem - a felmentéséig - nem hagyhatta el az otthonát. A nyomozók egy védett tanú vallomására hivatkoztak, aki azt állította, ötven alkalommal vásárolt és vett át csomagot Anikótól. Ugyanakkor a tanúról az eljárás vége felé, öt évvel Anikó letartóztatása után kiderült, hogy hazudott. Mivel a bírónak feltűnt, hogy a tanú összevissza beszél, megkérte, hogy azonosítsa a nőt, akitől vette a drogot. A tanú nem ismerte fel Anikót.

A nő 1090 napot ült ártatlanul. Az egészsége tönkrement: rossz fogait nem kezelték, a zárkájában állandóan felfázott,emiatt petefészek-gyulladása lett, szívproblémái is lettek. Szabadulása után a nőgyógyász petevezeték-elzáródást és cisztát talált, és megállapította, hogy a makacs gyulladása miatt nem lehet gyereke.

- 2001 februárjában meghalt a nővérem. Csak később tudtam meg, hogy még utoljára látni akart. De nem engedélyezték az eltávozásomat. A temetésére elszállítottak Sárospatakra. Összebilincselve vezettek a sírhoz. Mint egy kutyát." - idézte fel a szörnyű emlékeket Anikó. 2002 januárjában az édesapja is meghalt. Tőle sem vehetett búcsút.

Anikó beperelte az államot: vagyoni kárként ötmillió forintot, nem vagyoni kárként huszonötmilliót követel. A nőnek három évig nem volt keresete, a veszteséghez hozzáadták az orvosi és ügyvédi költségeket. Az egészségkárosodás, a lelki és fizikai szenvedés miatt, a börtönben töltött évekért huszonötmillió forintra perelik az államot. Az egészségkárosodás tényét az igazságügyi tárca a per során kétségbe vonta. Szerintük akkor is beteg lenne, ha nem ült volna három évet. Ezért igazságügyi orvos szakértő bevonását kérte. A szakértők szerint "életvezetése a beilleszkedés korai zavarát, neveltetési körülményei következményeit, élősködésre való hajlamát mutatva, kissé hullámzó". A fizikai állapot felmérésénél az olvasható: "testszerte barnás árnyalatú kültakaró".

Az elsőfokú bíróság szerdán várhatóan ítéletet hirdet - írja a Népszabadság.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58