Szállodavendégekre nem vonatkozik a blokád

A rendőrség biztosítja, hogy a lakók, bérlők vagy szállodavendégek bejuthassanak a szombati melegfelvonulás miatt lezárt területre, ahova akár egy-egy rendőr kísérheti be az érintetteket.

A szombati melegfelvonulás alatt a rendőrség lezárja az Andrássy utat és környékét, de a lakók lakcímkártya felmutatásával használhatják az érintett területet. Megoldják, hogy a lakcímkártyával nem rendelkező bérlők, az érintett területen található házasságkötő terembe érkezők, vagy szállodavendégek is bejuthassanak, mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Ez azt jelenti, hogy akár egy-egy rendőr bekíséri majd a szállodáig a vendégeket.

A rendőrségi intézkedés által érintett MaMaison Andrássy Hotelben csütörtök délután elmondták, hogy egyelőre még egyeztetnek a rendőrséggel. Azt próbálják elérni, hogy a szálloda vendégei a névreszóló kulcskártya segítségével használhassák a lezárt területet, de a vendégeket előre értesítik a szombaton várható nehézségekről.

A melegfelvonulás délután kettőkor kezdődik a Felvonulási téren, a menet az Andrássy úton halad majd az Erzsébet térig. Az útvonalat fémkordonokkal zárják körül.

A 2009-es a tizenharmadik melegfelvonulás Budapesten, és bár korábban is voltak ellenzői, de csak az elmúlt két évben torkolt erőszakba a rendezvény. 2007 nyarán szélsőséges tüntetők sértegették a felvonulókat, majd tojással, kövekkel, sörösüvegekkel dobálták őket.

2008-ban ennél is brutálisabbak voltak az ellentüntetők, már nemcsak a felvonuláson, hanem előtte is voltak atrocitások. Pár nappal korábban Molotov-koktélokat dobtak a józsefvárosi Magnum szauna előterébe, még korábban megtámadtak egy belvárosi melegbárt is. A radikális ellentüntetők tojásokkal, kövekkel, gázgránátokkal dobálták a felvonulókat, és a rendőrökkel is összecsaptak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58