A romák nem szeretnek dolgozni?

A 20. század első felében felbomlottak a tradicionális (saját dialektust beszélő, hasonló mesterséget űző) cigány közösségek, mert megszűnt ezeknek a hagyományosan cigány mesterségeknek a piaca (rézművesség, üstfoltozás, kovácsmesterség, ló- és szőnyegkereskedelem, teknővájás, ácsmunkák, kosárfonás).

A szocializmusban az alapfokú iskolai végzettség megszerzésével és szakképzettséget nem igénylő ipari munkahelyek nagy tömegének meglétével a cigányság a mainál jobban integrálódott a társadalomba, még akkor is, ha a társadalmi lépcsőfokok alján állt.

A rendszerváltással elvesztek ezek az ipari munkahelyek, ráadásul hosszú távon, és a munkanélküliség a társadalmon kívüli helyzetben konzerválta a cigányok jelentős részét. Az 1989-es politikai és gazdasági fordulat a szerény felzárkózást is semmissé tette, ugyanis éppen a rendszerváltás előtt sok romát foglalkoztató az ágazatok, vállalatok váltak versenyképtelenné, és onnan bocsátották el a munkásokat.

A munkahelyek elvesztése tartósnak és véglegesnek bizonyult, az országos hatszázalékos munkanélküliségi rátával szemben, a romák között a munkanélküliek aránya már a kilencvenesek évek elején herminc százalék körülire ugrott. A legfrissebb, 2003-as adat szerint a húsz és negyven év közötti, már nem tanuló, családfenntartó cigány férfiak negyven, a hasonló korú nők kevesebb mint harminc százalékának van munkája, olvasható Kertesi Gábor a Társadalom peremén című könyvében.

A foglalkoztatottak százalékos aránya a 15–49 éves romák körében (Kertesi Gábor: A társadalon peremén, Osiris)
	Férfiak	Nõk	Összes
1984	95	61	77
1989	85	53	67
1993	39	23	31
2003	38	20	29

A kétezres fordulóra a cigányok munkaerőpiaci állapota beállt egy körülbelül harmincszázalékos foglalkoztatási szintre, ami ráadásul újratermeli önmagát. Kertesi Gábor a Roma foglalkoztatás az ezredfordulón című tanulmánya szerint nem arról van szó, hogy a romák nagy része soha életében nem dolgozott, hanem arról, hogy elsősorban olyan munkájuk van (építőipari és egyéb segédmunka, ipari, mezőgazdasági, bányászati, szolgáltatási szak- vagy betanított munka), ahol nagy a cserélődés.

A dolgozó romák negyven százaléka az építőiparban és a mezőgazdaságban dolgozik, ahol a munkáltatót nem igazán éri veszteség, ha lecseréli dolgozóját. Sőt az ilyen foglalkozású embereket nagy számban alkalmazó munkaadók a tevékenységüket maguk is időszakosan folytatják, helyzetük instabil. Ha a cigány segédmunkást alkalmazó kis- vagy középvállalkozó lába alatt is percek alatt forróvá válhat a talaj, az beosztottjainak életére is komolyan kihat.

A jóléti állam költségvetésből finanszírozott foglalkoztatási formái is újratermelik a munkanélküliséget. Célzottan a cigányoknak szóló munkaerőpiaci támogatás nincs, csak szociális és a legrosszabb területeken élőknek járók vannak, ami főként közmunkát jelent. A munkából teljesen kiszoruló kétszázezer magyar havonta fejenként a családi jövedelemhatárhoz igazodó összeget, maximum ötvenhétezer forintot kaphat az államtól.

A közmunkának nagy a súlya a hazai cigányság foglalkoztatásában, de az is csak átmeneti és bizonytalan. A 2003-as nagy romakutatás idején tizenhatezer közmunkás cigány volt Magyarországon. A közmunka rendszerint árokásás, fűnyírás, közterek takarítása, patakok medertisztítása, parlagfűírtás, hulladékgyűjtés, illegális hulladéklerakók felszámolása, szeméttelep-rendezés, vagyis mind rendszertelen, rövid ideig tartó, a negatív sztereotípiáknak megfelelő alantas munka, és hozzájárul a romák kiszolgáltatottságához, újratermeli a különbségeket.

A közmunkarendszer nem emeli ki a rászorulókat a mélyszegénységből, és a tartós munkanélküliséget sem oldja meg, a kormányok mégis erőltetik. 2008-ban is indult egy nagyszabású program, Út a munkába néven. Ez elvileg a segélyből élőket akarja visszavezetni a munkába, de a gyakorlatban csak konzerválja a néha van egy kis munka, de inkább egyáltalán nincs helyzetet, és csak átmeneti lehetőségeket biztosít.

Ritka az olyan – akár államon kívüli, magánkezdeményezésű – tartalmas program, ami a hatékony gazdasági fejlődést segíti a nehéz helyzetben lévő romák és nem romák között. Jó példával nem az állam, hanem magánalapítványok – mint az Autonómia Alapítvány vagy a Polgár Alapítvány az Esélyekért - járnak elöl, amelyek döntően mezőgazdasági projekteket támogatnak kamatmentes hitelekkel és vissza nem térítendő támogatásokkal. Ténykedésük cáfolja azt az elképzelést, hogy a romák nem szeretnek földet művelni. (Lásd az igirici romák uborkaföldjén készített videónkat.)

2003 óta nem volt a romák helyzetét vizsgáló, átfogó, országos adatfelvétel, de Dr. Ürmös Andor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium romaügyi főosztályvezetője szerint a foglalkoztatási helyzet azóta nem javult, talán kicsit rosszabb is lett:

„Magyarországon nagyjából 200 ezren kapnak rendszeresen szociális segélyt. Csak becsülni lehet, hogy köztük mennyi a roma. Ladányi János romakutató becslése szerint a Magyarországon mélyszegénységben élő emberek nagyjából egyharmada lehet cigány. Ha ezt a becslést vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, a rendszeresen segélyezett magyarok harminc–ötven százaléka lehet roma.”

Ürmös Andor szerint a cigányok több mint egyharmada dolgozik, csak ők feketemunkából élnek, és nem látszanak a statisztikákban, de még a becslésekben sem. A segélyből élő és a munkavállaló cigányok közötti széles szürke zónában dolgoznak azok a romák, akik feketén keresik a kenyerüket, például építkezéseken vagy napszámból élnek.

Havas Gábor szociológus szerint a rendszerváltás utáni nagyberuházások nagy többségében is cigányokat alkalmaztak feketén. Egy, a Népszabadságnak adott interjúban mondta:

„Van egy nógrádi falu, ahonnan be lehet járni Budapestre. Kiderült, hogy a rendszerváltás óta nem volt olyan beruházása a fővárosnak – a Lágymányosi hídtól kezdve a bevásárlóközpontokig –, ahol ebből a faluból a romák ne dolgoztak volna napszámban. Feketén. Hajnali négykor elindultak egy mikrobusszal, és este nyolcra értek haza. Ez napi tizenhat óra, amire minimális napidíjat kaptak. De számukra még így is elfogadható volt.”

Havas Gábor példájából is látszik, hogy ha van munkalehetőség, azt a munkanélküliek igyekeznek megragadni. A munkaerőpiacról kiszorult emberek nagy többségénél nem arról van szó, hogy nem akarnak dolgozni, inkább arról, hogy a környezetükben egyszerűen nincs munka, és ha utánamennek a munkának, akkor sem járnak sikerrel. Erről mondja Havas Gábor:

„Ott vannak azok a települések, ahonnan már nem érhető el a főváros vagy valamelyik nagyváros ennyire könnyen, ott még ezt sem lehet megcsinálni. Az esélyeket rontja, hogy azokat a szegényeket, akik úgy próbálnak változtatni a helyzetükön, hogy elmennek a perspektívát nem nyújtó faluból, a város fogja a jól ismert módszerekkel kiszorítani, és megakadályozni, hogy megkapaszkodhassanak.”

„A munkaerőpiac egyszerűen nem tudja felszívni a legrosszabb képzettségűeket, és ez nem feltétlenül az ő hibájuk” – mondja Ürmös Andor is, arra utalva, hogy a legszegényebbek, így sok cigány lakókörnyezetében nincs munka, nincs olyan közlekedési lehetőség, amivel ingázhatna, vagy sújtja a munkaerőpiaci diszkrimináció.

A cigányok körében tehát nagyon alacsony a foglalkoztatottság, ráadásul aki dolgozik, annak sincs tartós munkája, rendkívül gyakori a cserélődés a megszűnő, napszámjellegő, időszakos állások miatt. (Lásd videónkat a csenyétei példáról.)

A legfeljebb nyolc osztályt végzett, iskolába nem járó, nem nyugdíjas népesség körében több mint kétszer annyi nem romának van munkája, mint romának. Ennek több oka lehet. Egyfelől, a cigányok nagy része a legrosszabb helyzetben lévő magyar térségekben lakik, ahol nincs munka. Másfelől a körükben az átmeneti és közmunkás foglalkoztatás is nagyobb, harmadrészt, sújtja őket a hátrányos megkülönböztetés, vagyis az a gyakorlat, hogy ugyanarra a munkára, ugyanolyan képességű jelentkezők közül inkább a nem cigányt választják a munkaadók.

Utóbbi helyzet nemcsak az iskolázatlan, hanem a tanult cigányokat is sújtja. Ez az eljárás büntetendő, mégis általános. Egy 2005-ös reprezentatív előítéletkutatás, a Magyar Agora szerint a magyarok négyötöde nem tartja helytelennek, ha valakit azért nem vesznek fel egy munkára, mert cigány.