Neonácikat képeztek ki Győr mellett

2009.09.07. 21:28 Módosítva: 2009.09.08. 10:41
A Junge Welt című, német marxista napilap információi szerint fegyveres kiképzést kaptak német neonácik a Magyar Nemzeti Arcvonal Győr mellett táborában. A Youtube-on látható videók alapján a szakértő nem tudta megállapítani, hogy élesek voltak-e a fegyverek.

Egy szélsőbaloldali német napilap információi szerint német neonácikat is kiképeztek egy radikális jobboldaliaknak szervezett táborban. A Magyar Televízió szerint már a Nemzetbiztonsági Hivatal is vizsgálja a marxista Junge Welt értesüléseinek valóságtartalmát.

Hasonlóképpen nyilatkozott kedden délelőtt Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője, bár azt is közölte, hogy a táborral kapcsolatban eddig nem kaptak bejelentést.

A Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szélsőséges szervezet egy Győr mellett kis településen, Bőny külterületén rendezi meg évek óta nyári táborát, ahol fegyveres kiképzést is kapnak a jelentkezők. Az MTV képeinek tanúsága szerint a júliusban rendezett tábor helyén még mindig ki van függesztve a házirend, amelynek értelmében a tábor területére melegek, zsidók és cigányok nem léphetnek be.

A Magyar Nemzeti Arcvonal Youtube-csatornáján látható videókból egyértelműen kiderül, hogy az évek óta megrendezett nyári táborokon harcászati kiképzést kaptak a jelentkezők, azt viszont a Magyar Televíziónak nyilatkozó szakértő sem tudta megállapítani, hogy a felvételeken látható fegyverek élesek voltak-e.

A Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője az MTV kérdésére telefonon elismerte, hogy nyáron tábort rendeztek Győr mellett, de állítása szerint ezen külföldiek nem vettek részt.



  • Hírek
  • Bankszámla