A zsinagógánál randalíroztak a melegfelvonulás alatt

A Simon Wiesenthal Központ szerint ötszáz neonáci és bőrfejű tüzet gyújtott a budapesti zsidó negyedben a melegfelvonulás alatt. A rendőrök szerint csak egy kisebb csoport randalírozott.

A Simon Wiesenthal Központ (SWC) arra kérte kedden az Európa Tanácsot (ET), hogy állítson fel vizsgálóbizottságot "a fasiszta vírus magyarországi terjedésének megállítására". A nemzetközi zsidó emberi jogi szervezet igazgatójának, Shimon Samuelsnek a levele szerint Magyarországon az utóbbi időben robbanásszerűen megszaporodtak az antiszemita, a cigányellenes és a homofób incidensek.

Példaként azt írják, hogy a szombati budapesti melegfelvonulás alatt ötszáz neonáci és bőrfejű tüzet gyújtott a budapesti zsidó negyedben, ahol megtámadták a Zsidó Nyári Fesztivál több látogatóját.

Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy a vasárnapi melegfelvonulást megzavarni próbálók közül kéttucatnyian sörösüvegeket dobáltak a budapesti Dohány utcai zsinagóga ajtajához, illetve letépték és meggyújtották a Zsidó Nyári Fesztiválnak a zsinagóga előtt kifeszített molinóját. A zsinagóga jobb oldalán lévő raktár ideiglenes gyékénykerítését is megpróbálták meggyújtani, de ezt a helyszínre érkezett rendőrök megakadályozták, tette hozzá.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője azt mondta, hogy a zsinagóga közvetlen közelében gyújtogatásról, 500-600 fős tömeg randalírozásáról nincs tudomásuk, de ha a Simon Wiesenthal Központ a konkrét esetről rendelkezik információkkal, akkor tegye meg a megfelelő bejelentést, amelyet a rendőrség ki fog vizsgálni. Közölte, arról viszont van információjuk, hogy egy kisebb csoport a zsinagóga kertjébe bedobott egy üveget, illetve letéptek egy molinót, ezért a BRFK garázdaság miatt rendelt el nyomozást.

Az SWC 2009. március 5-én Sólyom László magyar köztársasági elnöknek levélben fejezték ki a cigányellenes támadások miatt felháborodásukat. Az SWC augusztus 10-én felhívta az Európai Parlament újonnan megválasztott elnökének, Jerzy Buzeknek a figyelmét a magyarországi cigányellenes és antiszemita erőszakcselekményekre.

Samuels szerint "Magyarország, az Európa Tanáccsal szemben vállalt nemzeti elkötelezettségeit megsértve, elkerülhetetlenül egyre mélyebbre süllyed a gyűlölet mocsarába".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58