Feljelentik a romák az edelényi polgármestert

A szendrőládi és laki cigány asszonyok pénteken feljelentik Molnár Oszkár edelényi polgármestert, szerintük a fideszes országgyűlési képviselő állításai kimerítik a rágalmazás vétségét.

Feljelentik a romák Molnár Oszkár fideszes országgyűlési képviselőt, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény polgármesterét, közölte Káló Norbert, a szendrőládi cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese csütörtökön.

Rágalmazás vétségének alapos gyanúja miatt tesznek feljelentést az edelényi polgármester ellen pénteken a megyei főügyészségen szendrőládi és laki cigány asszonyok, mondta Káló Norbert.

Molnár Oszkár korábban egy önkormányzati ülésen azt mondta: Szendrőládon és Lakon a roma nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek - gyógyszert szednek be, gumikalapáccsal ütik a hasukat - azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak.

Az edelényi polgármesternek a cigányokról tett kijelentései ellen - mások mellett - az Országos Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet is tiltakozott, és értetlenségének adott hangot az Edelényhez közeli Lak és Szendrőlád polgármestere.

Molnár Oszkár korábban azt közölte, ő is feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, és fenntartja állításait.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25