Bemószerolták a lombikbébis magánklinikát?

Az őssejtbotrányban elhíresült Róbert Károly Magánklinika engedély nélkül végez mesterséges megtermékenyítéseket, állítja az egészségügyi tárcához küldött levelében a szakorvosokat tömörítő Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság. A klinika szerint van engedély, csak a jó eredmények szúrtak szemet a konkurenciának. A minisztérium vizsgálódik.

Augusztus elején rendőrök rohanták le a Róbert Károly Magánklinikát, a nyomozók akkor illegális őssejtkezelés nyomai után kutatva tartoztattak le alkalmazottakat. A klinika a Nyírő Gyula Kórház területén működik, a kórház szülészetét veszi bérbe.

A Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság szerint a klinika ügyei nemcsak az őssejterápia körül zavarosak, baj van a vállalkozás másik profiljával, a meddőségi kezeléssel is. A szülés-nőgyógyász szakorvosok egyesülete egy Székely Tamás egészségügyi miniszternek elküldött levélben azt állítja, hogy a magánklinika tudomásuk szerint „asszisztált reprodukciós tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel nem rendelkezik, ehhez előzetes szakmai véleményt az Egészségügyi Tudományos tanácstól nem kért és nem kapott."

A levél hivatkozik arra, hogy az augusztusi rendőrségi rajtaütés után a Nyírő Gyula Kórház, és a magánklinika képviselője is azt nyilatkozta, hogy a két intézmény között viszony kizárólag a szülészeti osztály és a mesterséges megtermékenyítő centrum bérbeadására illetve bérbevételére szorítkozik. Az In Vitro Társaság szerint ez az albérleti viszony a működési engedélyezési eljárás előírásainak betartása alól nem ad felmentést, ezért kérik a minisztert, hogy a lombikbébi program jogszerűségét vizsgálja ki.

Az Index érdeklődésére a magánklinika mesterséges megtermékenyítési központját vezető Fülöp István azt mondta, nem tud a „feljelentésről”. A főorvos kijelentette, a magánklinika működésének kezdete óta van engedélyük. Szerinte csak konkurenciaharc áldozatává akarják tenni a RKM-et, mert kiemelkedően jó eredményeket értek el.

A „feljelentő” levél egyébként azt is kifogásolja, hogy az RKM honlapján a klinika saját számokkal egészítette ki a hivatalos minisztériumi eredménytáblázatot, ami elvileg a beavatkozás sikerességéről lenne hivatott tájékoztatni a pácienseket.

„A Magánklinika által önkényesen a statisztikába beépített „Sikerességi mutató: klinikai terhességek aránya” szerint az ő eredményességi mutatójuk a legjobb, átlagon felüli, 52%-os, s ezt a honlapjukon több helyen hangsúlyozzák.. A honlap nem tájékoztatja a betegeket arról, hogy az adatok nem egy évre, hanem mindössze 5 hónapra vonatkoznak, az adatok nem verifikáltak, és az esetszámuk annyira alacsony, hogy abból hiteles eredményességi mutatók nem számíthatóak!” – írja a társaság levele.

Fülöp István szerint természetes, hogy a minisztérium által közzétett néhány adat mellé odateszik sajátjukat is. Szerinte az 52 százalékos siker magért beszél.

Az ügyben kerestük az Egészségügyi Tudományos Tanácsot, ahol azt javasolták érdeklődjünk az Egészségügyi Minisztériumnál. A minisztérium az ügyről csak annyit közölt, megkapták a levelet és vizsgálják az ügyet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25