Bajnai: Nehéz szeretni a jövő évi költségvetést

Még nem múlt el a veszély, ezért folytatni kell a válságkezelő programot, mondta a 2010-es költségvetésről az MSZP politikai évadnyitóján Bajnai Gordon miniszterelnök. A rendőrség minden támogatást megkap jövőre, a romák integrálása a társadalomba pedig kulcsfontosságú. A szlovák nyelvtörvény ügyében folytatott találkozón elért magyar sikert nem tartja szlovák kudarcnak.

A jövő évi költségvetést nehéz lesz szeretni, de érteni lehet, mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP politikai évadnyitóján szombaton Budapesten. Szerinte a költségvetés csak a válsággal szemben kérlelhetetlen, a nehéz helyzetben lévők iránt - amennyire az ország helyzete engedi - szolidáris.

Bajnai Gordon kijelentette, a válságkezelő program, a válságkezelő költségvetés szigorú betartása kell ahhoz, hogy a válság után Magyarország újból Kelet-Közép-Európa élmezőnyébe kerüljön.

Az MSZP-nek is jól jön a válságkezelés

Bajnai Gordon azt mondta, hogy az MSZP-nek áldozatot kell hoznia, hiszen a válságkezelés programja fájdalmas. Inkább megkurtítani, mint megszüntetni, ilyen kompromisszumokat kellett kötnie a baloldalnak, fejtette ki a miniszterelnök, aki szerint azonban a kormány támogatása a szocialistáknak is előnyös.

A válságkezelésben való részvétellel ugyanis az MSZP hosszabb távon bizonyítja, hogy van egy párt, amelyre lehet számítani a bajban, amely képes a részérdekek elé helyezni a közérdeket, amely kormányzóképes. mondta.

Még nem hárult el a veszély

A kormányzás eredményei közül a forint erősödését emelte ki, mint mondta, ebben az ország iránt visszatérő bizalom tükröződik, amelyet visszaszereztek ugyan, de még törékeny. Hozzátette, hogy a veszély még nem hárult el, és ezt minden politikusnak számba kell vennie, amikor a jövő évi költségvetésben a vágyakat is számon akarja kérni.

Bajnai Gordon a büdzsé legnagyobb érdemének nevezte, hogy a válság közepén is lehetőséget ad az adócsökkentésre, amely a növekedést alapozza meg. Folytatják a krízisprogramot is, és kitért arra is, hogy ha a jelenlegi szigorú tartalommal fogadja majd el a parlament a költségvetést, akkor jövőre lesz lehetőség a távfő áfájának kedvezményes kulcsba kerülésére.

2010-ben több pénzt fordítanak az Út a munkához programra és a közbiztonság megerősítésére. A rendőrség minden erkölcsi megbecsülést, "pénzt, paripát, fegyvert" megkap jövőre, "Magyarország harcmodort vált a bűnnel szemben", fogalmazott a kormányfő.

El kell jutni a magyar Obamáig

Magyarország jövője azon múlik, hogy képes-e a romákat integrálni a társadalomba, mondta. Amerika eljutott ötven év alatt a Ku-Klux-Klantól Obamáig, tette hozzá. "Remélem, Magyarországon nem fog ötven évig tartani, hogy a most letartóztatott magyar Ku-Klux-Klantól eljutunk oda, hogy legyen egyszer egy magyar Obama is" - tette hozzá.

A szélsőségesek és kirekesztők elfogadhatatlan mértékben erősödtek meg Magyarországon, mondta. Szerinte most már nem az kérdés, ki és miért engedte ki a szélsőségeket a palackból, hanem az, hogy csak a parlamenti demokratikus erők együtt tudják az ártó szellemet visszagyömöszölni a palackba.

A szélsőségesek, a neonácik, a kirekesztők keményebb állammal találták szembe magukat az elmúlt hónapokban, és erre számíthatnak a következő időben is, emelte ki a miniszterelnök.

A megbeszélés Ficóval nem zéróösszegű játszma

A Robert Ficóval folytatott megbeszéléséről azt mondta, hogy a nyelvtörvény ügyét nem szabad belpolitikai kérdéssé tenni. A 11 pontos közös nyilatkozatról szólva úgy fogalmazott: ez nem zéróösszegű játszma, azaz a magyar siker nem szlovák kudarc.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58