Csaba
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Katonára cserélték le Szilit

2009.09.14. 18:56 Módosítva: 2009.09.14. 20:02
Papírforma szerint választott új házelnököt az Országgyűlés, ahogy a szocialista frakció már korábban jelezte, a képviselők Katona Bélát ültették a leköszönő Szili Katalin helyére. Katona, aki korábban volt titokminiszter, és a szocialista frakció egyik meghatározó vezetője volt az utóbbi két ciklusban, az országgyűlés elnökeként valószínűleg be is fejezi politikai pályáját.

Alig eszik, folyton dolgozik, de a nikotin jó karban tartja - így jellemzik nagyon tömören a szocialista frakció tagjai Katona Bélát, aki Szili Katalint váltja a házelnöki poszton. (A képviselők 319 igen szavazattal adták áldásukat a helycserére, 22-en voksoltak nemmel.)

Fotó: Huszti István
Fotó: Huszti István

Mindenesetre elődjéhez képest tényleg hátránnyal indul, hiszen számtalan olyan protokolleseményt kell majd végigcsinálnia, ahol nem illik rágyújtani, és Katona valóban megrögözött dohányos. Nem véletlen, hogy az Index információi szerint az új házelnök volt az, aki egyfajta pártfelmentést kapott, és gyakorlatilag bármilyen politikai tanácskozáson cigarettázhatott.

Füstölési szenvedélyén kívül azonban nem sokat tud a nyilvánosság az új házelnökről, holott az utóbbi nyolc évben az MSZP-frakció egyik meghatározó vezetője, de szigorúan a háttérből menedzselte a hozzá tartozó területeket. Egyrészt Lendvai Ildikó volt frakcióvezető általános helyetteseként dolgozott, másrészt a frakción belül többek között ő felelt a költségvetési politikáért, és az egészségügyért is.

Az 1990 óta folyamatosan parlamenti képviselőként dolgozó Katona a nyilvánosság előtt is vállalt pozíciót: például a Horn-kormány első évében titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter volt, de tisztségéről a Bokros-csomag bejelentése után lelkiismereti okokra hivatkozva lemondott. 1996-98 között az MSZP alelnöke volt, 1998-ban pedig a párt főpolgármester-jelöltje, ám a választás előtt visszalépett Demszky Gábor javára.

23

Mindenestre most jó hasznát veszi a büdzsé farkciónbelüli elfogadtatásában szerzett jártasságának, hisz házelnökként neki kell levezényelnie a Bajnai-kormány költségvetésének elfogadtatását. Hogy ez sikerül neki, abban a szocialista képviselők nem kételkednek, ugyanis szerintük Katona frakcióbeli tekintélyét szakmai teljesítménye biztosítja. Forrásaink szerint ennek tudható be, hogy miután Szili leköszönt a házelnökségről egy szombati kongresszuson, hétfőn már tudni lehetett, hogy az MSZP frakció, szinte egységesen, Katonát jelöli a helyére.

Az Országgyűlés irányítása pedig valószínűleg Katona búcsúfeladata, ugyanis nformációinl szerint a politkus 2010 után visszavonul, és még parlamenti képviselőként sem kíván politizálni.