Háborús bűnökkel vádolják a volt csendőrtisztet

Gyanúsítottként hallgatták ki azt a volt csendőrtisztet, aki az ügyészség információi szerint 1942-ben az úgynevezett újvidéki tisztogatás során parancsot adott négy civil lelövésére. Képíró Sándort a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ további háborús bűnökkel is vádolja, a volt csendőrtiszt azonban tagad.

Háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt hétfőn gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség Képíró Sándor volt csendőrtisztet.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: úgy gondolják, hogy a bűncselekményt a férfi társtettesként követte el. Az ügyészség rendelkezésére álló adatok szerint 1942. január 23-án a Képíró Sándor által vezetett járőrosztag tagjai Képíró parancsára lelőttek négy embert az újvidéki tisztogatás során.

Az ügyészség Képíró házi őrizetbe vételét is indítványozta, ezt azonban a Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította. Ha a volt csendőrtisztet bűnösnek találják, akár életfogytig tartó börtönt is kaphat.

Képíró Sándor neve szerepel a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ náci háborús bűnösöket számon tartó listáján is. A szervezet szerint a Magyarországon élő 95 éves férfi 1942-ben több mint ezer újvidéki zsidó, roma és szerb civil megölésében is részt vett.

Képíró Sándor - aki a háború után évtizedekig Argentínában élt, és 1996-ban tért vissza Magyarországra -, tagadja a vádakat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25