Mindszent pert fontolgat a német szemét miatt

A mindszentiek nem nyugszanak bele, hogy a nyakukon marad a három éve illegálisan odaszállított huszonhat tonna német szemét. Pert indítanak a kunbajai polgármester ellen, aki a szemétbizniszt intézte, írja a Délmagyarország.

A mindszenti önkormányzat legutóbbi ülésén határozatot hozott: kötelezték a jegyzőt, hogy dolgozza ki, milyen jogi lépéseket lehet tenni az úgynevezett szemétügyben.

Hevesi Tamás jegyző a Délmagyarországnak elmondta, nincs sok lehetőségük. Meg kell várniuk, míg a Kecskeméti Városi Bíróság által másfél év börtönre ítélt Halász István kunbajai polgármester ügyében jogerős ítélet születik.

A mindszenti önkormányzat csak ezután indíthat Halász ellen polgári peres eljárást azért, hogy a saját költségén szállíttassa el a Mindszentre hozott német szemetet. Vagy azt a kisváros szállíttatja el, a kunbajai polgármester költségére. A döntést a testület szeptember 21-i rendkívüli ülésén hozza meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25