Halogatják Dávid és Herényi felfüggesztését

Eredménytelen volt a keddi mentelmi bizottsági ülés. A Fidesz szerint az MSZP és az MDF közösen megakadályozta, hogy az igazságszolgáltatás elé kerüljön Dávid Ibolya és Herényi Károly ügye.

Nem született döntés Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok mentelmi jogának felfüggesztése ügyében az Országgyűlés Mentelmi bizottságána keddi ülésén. A bizottság fideszes tagja az ülés szünetében elmondta: szocialista indítványra a testület további iratok bekérését rendelte el, amivel tulajdonképpen határozatlan időre elhalasztotta a döntést.

A két MDF-es poltikus mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész kezdeményezte az UD Zrt. ügyével kapcsolatban, személyes adattal való visszaélés vétsége és kényszerítés bűntette miatt. Cser-Palkovics András, a mentelmi bizotság fideszes tagja az ülés szünetében úgy fogalmazott: az MSZP politikai célokra használja fel a titkosszolgálatokat, amiben az MDF a bűntársuk, és ezt mutatja az is, hogy most "egymáshoz borultak".

Két héten belül újra a mentelmi bizottság elé kerülhet Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi ügye, mondta a testület ülése után annak szocialista elnöke. Géczi József Alajos elismerte, hogy kedden nem hoztak döntést a két politikus mentelmi jogának felfüggesztéséről. Géczi József Alajos elmondta, levélben kérik a legfőbb ügyészt, hogy küldje meg a bizottságnak "a tényállások iratait és egyéb dokumentumokat, különös tekintettel a kényszerítés bűntettének gyanújára." A szocialista politikus ugyanakkor nem árulta el, milyen egyéb dokumentumok szükségesek a bizottság döntéséhez.

A Fidesz szerint az MSZP és az MDF közösen megakadályozta, hogy az igazságszolgáltatás elé kerüljön Dávid Ibolya és Herényi Károly ügye. Cser-Palkovics színjátéknak, időhúzásnak és kutyakomédiának nevezte a kedden történteket. Mint ismeretes a Nemzeti Nyomozó Iroda júliusban mind a hét olyan bűncselekmény ügyében megszüntette a nyomozást, amely miatt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója feljelentést tett az UD Zrt. két vezetője és két dolgozója ellen.

A legfőbb ügyész az UD Zrt.-vel kapcsolatban folyó eljárásában kérte ki a két MDF-es képviselőt, mert szerinte személyes adattal való visszaélés vétségével, valamint kényszerítés büntetésével lehet őket meggyanúsítani.

Az UD Zrt. ügye tavaly ősszel robbant ki. Szeptember 12-én több napilap arról számolt be, hogy a cég ellen előző nap nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Ugyanezen a napon Dávid Ibolya sajtótájékoztatón jelentette be: a birtokába került hangfelvétel szerint több egykori és jelenlegi politikus is érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. Az MDF elnöke a legfőbb ügyésztől és az NNI-től is soron kívüli vizsgálatot kért, amit a Fővárosi Főügyészség később elutasított.

Dávid Ibolya a bizottsági ülés szünetében és az ülés végeztével sem válaszolt az újságírók kérdéseire.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58