Egy pártelnök vigyorgott a Szabadság híd tetején

Majdnem egy órán keresztül le volt zárva a Szabadság-híd, mert az Új Szociáldemokrata Néppárt elnöke felmászott a hídfőre, hogy így tiltakozzon a korrupció ellen. A tűzoltók leszedték.

Felmászott a Szabadság híd budai hídfőjére délután négy óra körül az Új Szociáldemokrata Néppárt elnöke.

Benke Gábor a híd tetejéről, telefonon azt mondta, hogy az országban zajló állami tolvajlások, korrupció ellen tiltakozik. Állítása szerint addig nem akart lemenni a hídról, amíg nem kap időpontot egyeztetésre Sólyom László köztársasági elnöktől.

A helyszínre kivonultak a tűzoltók és a mentők.

Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője kérdésünkre elmondta, hogy Benke Gábor nem fenyegetőzött öngyilkossággal, csak ült a hídfőn, vigyorgott, és telefonon beszélt. Hozzátette, hogy a Szabadság hidat mindkét irányból lezárták.

Munkatársunk a helyszínről arról számolt be, hogy két-három tűzoltó emelőkosárban jutott Benke közelébe, feltehetően felmérték, mi a pártelnök szándéka, és megpróbálták meggyőzni, hogy jöjjön le. Úgy tűnik sikerrel jártak, mert háromnegyed 5-kor lehozták. A helyszínen egy mentőben megvizsgálták.

A gyalogosokat már ötkor felengedték a hídra, az autó- és a villamosforgalom csak negyed órával később indult újra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25