Keresik az újinfluenzás diákokat Szegeden

Csütörtökre és péntekre rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el a szegedi Vedres István Szakközépiskolában, ahol a H1N1 influenzavírus eddig hetvennyolc gyereket fetőzött meg.

Egy háziorvos jelzése alapján az ÁNTSZ múlt csütörtökön kezdett el vizsgálódni az iskolában, ahol a diákok között felsőlégúti megbetegedések jelentek meg. A járványügyi vizsgálat során három diáktól vettek mintát, s mindháromnál kimutatták a H1N1 vírust.

Tombácz Zsuzsanna, a regionális tisztiorvosi szolgálat járványügyi osztályvezetője elmondta, azt kérték a tanulóktól, hogy a szünet idején lehetőleg maradjanak otthon, kerüljék a közösséget, s ha a lázzal, köhögéssel járó betegség tüneteit észlelik magukon, haladéktalanul forduljanak háziorvosukhoz.

Mivel az építőipari szakközépiskolában tanulók közül sokan vidékiek, és kollégiumban laknak, az ÁNTSZ azt vizsgálja, az új vírus okozott-e megbetegedéseket a diákotthonban lakó, máshova járó gyerekek között. A tisztiorvosi szolgálat körlevélben megkereste a szegedi iskolák igazgatóit, hogy jelezzék, ha a hiányzók száma meghaladja a 25 százalékot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58