Kétharmadon tartja magát a Fidesz

A Fidesznek továbbra is kétharmados a támogatottsága, a Bajnai-kormány jön fel, a népszerűségi listát holtversenyben Sólyom László és Orbán Viktor vezetik, derült ki a Medián felméréséből.

A biztos szavazók több mint kétharmada a Fideszre, kevesebb mint ötöde az MSZP-re, tizede pedig a Jobbikra szavazna, ha most lennének a parlamenti választások, állapította meg a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legújabb kutatása, amelynek eredményét csütörtökön a HVG-ben teszik közzé.

Az összegzés szerint a felmérés szeptember 4-8. között, 1200 ember személyes megkérdezésével készült. A kutatásból kiderül, 24-ről 29 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik támogatják a Bajnai-kormányt, ugyanakkor 58 százalék továbbra is előre hozott választást tartana helyesnek.

Mint írták, a válaszadók 18 százaléka értékelte jónak a kormány munkáját, és 38-ról 32 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik kifejezetten elégedetlenek voltak vele, így összességében az utóbbi két évben most kapta a legkevésbé rossz osztályzatot az aktuálisan hivatalban lévő kabinet.

Más MSZP-s politikusokéval együtt nőtt Bajnai Gordon kormányfő népszerűsége. A népszerűségi lista elején Sólyom László államfő áll, holtversenyben Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, őket fideszes politikusok követik, tették hozzá.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58