Többmilliárdos elvonás a kórházaktól

Fél év alatt mintegy 6 milliárd forint bevételtől esnek el a kórházak, ugyanis a Magyar Államkincstár július óta nem folyósítja a szakdolgozóknak és orvosoknak járó havi 15 ezer forintos illetménykiegészítést, amellyel a már tavaly megszüntetett 13. havi bért pótolták, írja szerdai számában a Népszava.

Kórházvezetők szerint az újabb megszorítás tovább rontja az amúgy is eladósodott intézmények helyzetét. Az intézményvezetők úgy tudják, a kormány azzal érvelt, hogy az illetménykiegészítés megvonása nem érinti annyira súlyosan a kórházakat, mivel a júliusi járulékcsökkentés és személyi jövedelemadó változása miatt a kórházaknál maradó pénz fedezi a kieső összeget.

Az illetménykiegészítés eltörléséről egyébként Bajnai Gordon miniszterelnök döntött, a megvonás valamennyi közalkalmazottra – vagyis nemcsak az egészségügyi dolgozókra – vonatkozik. Csakhogy kórházvezetők szerint a dolgozónként havi 15 ezer forintos megvonás tovább nehezíti az intézmények helyzetét, hiszen a szakdolgozók béremelésének és 13. havi jövedelmek fedezetét tavalyig az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) biztosította számukra, idén azonban már ehhez sem jutottak hozzá a kórházak. A Magyar Államkincstár ehelyett utalta a korábbi összegnél kevesebb úgynevezett illetménykiegészítést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25