Félmiliós nyelvpótlékot kap a posta egyik vezetője

A versenyszférában már vagy 20 éve nem fizetnek nyelvpótlékot, a nyelvtudás adott munkakörökben felvételi alapkövetelmény. Az állami cégeknél viszont élnek azzal a lehetőséggel, hogy a nyelvpótlék nem kötelező, de adható, így a Magyar Posta egyik vezetője nyelvvizsgája miatt havi félmilliót vihet haza pluszban, a Concordia közraktár vezérigazgató-helyettese pedig 127 ezer forinttal kap többet nyelvtudása miatt.

Milliós fizetésük mellett még több százezer forint nyelvpótlékot is felvesznek az állami cégek vezetői, állítja az RTL Klub Házon kívül című műsora. (Az állami és önkormányzati cégek nyilvánosságra hozott fizetési listáin több helyen is szerepel a nyelvpótlék a vezetői juttatások között.) Például a Magyar Posta vezérigazgatójának helyettese 2,55 millió forintos fizetésén kívül havonta 520 ezer forint nyelvpótlékot is kap – csak azért, mert van nyelvvizsgája.

Kollégája nyelvtudását szintén honorálja a Magyar Posta, a cég értékesítési igazgatója havi 1.25 milliós forintos fizetése mellett havi 250 ezer forint nyelvpótlékra jogosult. Tomecskó Tamás, a cég szóvivője nem kívánt nyilatkozni: a Postánál csak annyit közöltek, hogy azok kapnak pótlékot, akik nemzetközi tárgyalásokon képviselik a céget.

A Concordia közraktár vezérigazgató-helyettese, Birkás Zoltán havi 845,5 ezer forintos fizetését 126.825 forint nyelvpótlékkal fejelik meg. A cég szűkszavú közleménye szerint a munkavállalók, így a vezérigazgató-helyettes fizetését is az érvényben lévő kollektív szerződés és az egyedi munkaszerződések szabályozzák.

Bródy János munkajogász szerint nem törvénysértő, hogy nyelvpótlékot kapnak a vezetők, de adni nem kötelező. "A munka törvénykönyve kifejezetten nyelvpótlék előírását nem tartalmazza, tehát a törvény alapján nyelvpótlék a munkaviszonyban álló személyek részére nem jár", mondta a jogász.

Fazekas Zsolt, a Hill International fejvadászcég ügyvezetője a Házon Kívülnek azt mondta: vállalati szférában nyelvvizsga pótlékot 20 éve nem fizetnek. Tehát nagyjából a rendszerváltással szűnt meg ez a jogosultság, hiszen ha egy pozícióhoz szükség van nyelvtudásra, akkor fel se vesznek másképp embert, ha meg nem, akkor minek fizetnének nyelvvizsga pótlékot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25