Megszűnhet a Vakok Szövetsége

2010-ben bezárhatja kapuit a 90 éve működő Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, mondta Szőke László, a szervezet elnöke. A 80 százalékkal csökkentett állami támogatás ugyanis épphogy a rezsire lesz elég, nem tudják fizetni az alkalmazottakat, megszűnnek a szolgáltatások.

Szőke László elmondta, hogy 2002 óta változatlan a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének nyújtott állami költségvetési támogatás: évi 207 millió forint. A reálértékben évről évre csökkenő állami támogatás egyre kevésbé teszi lehetővé a szervezet és tagegyesületeinek működését, szolgáltatásainak biztosítását. 2010-ben azonban a szövetség teljes ellehetetlenülése várható, mivel a kormány csupán 50 millió forinttal kívánja támogatni.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a jelentős elvonást tartalmazó költségvetés előterjesztését megelőzően az érintett szervezetekkel nem egyeztetett. Az Országos Fogyatékosügyi Tanács (OFT) lett volna hivatott a tervezet véleményezésére. A minisztérium azonban az OFT-t is csupán tájékoztatta a koncepcióról, így a tanács határozat helyett csak ajánlást fogadhatott el, amelynek figyelembe vétele a kormány számára nem kötelező.

Ha költségvetési tervezetet változatlan formában fogadják el, 90 év alatt felépített tevékenységek és szolgáltatások szűnnek meg. Megszűnik a jogsegélyszolgálat, működésképtelenné válnak a tagegyesületek, koordinálás nélkül marad az akadálymentesítési tanácsadás, és munkacsoport, elmaradnak a prevenciót szolgáló rendszeres szűrővizsgálatok, fokozódik a látássérültek kiszolgáltatottsága és társadalmi kirekesztődése.

Bezár a Vakvezetőkutya Kiképző Iskola, megszűnik a vakvezető kutyakiképzés, nem nyit ki a hangos- és Braille-könyvtár, nem lesz Braille-nyomtatás, nem készülnek pontírású folyóiratok, könyvek, nem tudják biztosítani a látássérültek segédeszköz ellátását, nem lesz speciális tankönyvellátás a látássérült gyermekek számára.

Szőke László bízik abban, hogy a parlamenti képviselők átérzik a felelősségüket, és olyan költségvetést fogadnak el végül, ami nem tartalmaz ilyen drasztikus elvonást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25