Öngyilkos lett egy család Maglódon

Öngyilkosságot kísérelt meg egy maglódi család péntek délután. Az apa és két lánya meghaltak, az öngyilkosságot kitervelő anya túlélte. A maglódiak nem beszélnek azt mondják azért, mert nem igazán ismerték a családot, noha a família tíz éve költözött a faluba.

Egy négytagú család három tagja halt meg pénteken délelőtt a Pest megyei Maglódon, miután mindannyian nyugtatót vettek be, hogy meghaljanak.

Az anya túlélte, de a férjén és gyerekein már nem tudtak segíteni. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a család tagjai, az 53 éves apa és egykorú felesége, valamint 19 és 20 éves lányaik megbeszélték, hogy együtt követnek el öngyilkosságot.

A pszichiátriai kezelés alatt álló anya pénteken nagy mennyiségű nyugtatót adott családtagjainak, és ő maga is vett be ezekből.

A rendőrségi szóvivő az Indexnek elmondta, hogy az asszony a háziorvostól kért segítség, miután bevették a gyógyszereket. Mire az orvos megérkezett már csak az édesanya volt életben.

A rendőröket az orvos értesítette. A nő ellen öngyilkosságban való közreműködés miatt indult eljárás. Az asszony nincs kihallgatható állapotban, most egy pszichiátrián kezelik. Az öngyilkosság indítékáról az orvosnak nem mondott semmit, mire pedig a rendőrök megérkeztek nem volt olyan állapotban, hogy bármit is képes legyen mondani.

Fotó: Huszti István

Az utca, ahol az öngyilkos család háza áll, jelenleg teljesen kihalt, a szomszédok bezárkóztak. Egyel azért sikerült beszélni az Index tudósítójának, de csak annyit mondott: "Ukrajnáról jöttek, hallották mi történt, de nem tudták, hogy az ő utcájukban".

A jelek szerint a helyiek sem tudtak sokkal többet, a kocsmai vendégei ugyan gondolták, hogy nagy a baj, hiszen egyzserre három rendőrautó és egy mentő érkezett, de a családot magát nem ismerték, hiszen csak 10 éve költözetek Maglódra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58