Juhászra cserélik Ficsort

Az esélytelenek nyugalmával fut neki a parlament újra egy kétharmados törvénynek, valószínűleg a honatyák most sem adják át az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését a kormány területileg illetékes szerveinek, így marad a törvénysértő állapot. Amit biztos elfogadnak a képviselők, az az újra írt Polgári Törvénykönyv, az afganisztáni misszió meghosszabbítása, illetve ma esküszik fel titokminiszternek Juhász Gábor.

Titkokról, katonákról, büntetésekről tárgyal hétfőn a parlament. Az ülés nyitányaként Juhász Gábor teszi le a titokminiszteri esküt, miután elődje Ficsor Ádám úgy döntött: a szolgálatok helyett az MSZP-t építi, és a jövőben a jelöltek felkészítésében és a helyi kampányok megszervezésében vállal feladatot.

A titkosszolgálatokon kívül egy másik erőszakszervezettel is foglalkozik majd a Tisztelt Ház, és megvitatja az afganisztáni misszió időtartamának meghosszabbításáról szóló kormánydöntés beszámolóját. (Az Afganisztánban ténykedő, úgynevezett tartományi újjáépítési csoport (PRT) feladatait jövő októberig, a Magyar-Amerikai Harcászati Összekötő és Támogató Csoport (OMLT), az afgán hadsereg kiképzésében és felkészítésében résztvevő magyar katonák munkáját pedig 2010 augusztus végéig hosszabbítja meg a kabinet.)

Az ellenzék visszadobja az új Ptk.-t

A hétfői ülésen a honatyák számára a legnagyobb falat az új polgári törvénykönyv megszavazása lesz. Az eredeti menetrend szerint erre már múlt héten sor kellett volna kerítenie az Országgyűlésnek, ám a zárószavazást egy héttel elnapolták, ugyanis az ellenzék nehezményezte, hogy a kormány a végső gombnyomás előtt mintegy 300 módosító javaslatot nyújtott be. A haladék elvileg ezek megtárgyalására, indoklására szolgál.

De a jelek szerint csak elvileg, ugyanis tudható, hogy az 1200 paragrafust tartalmazó, elvileg jövő májusban hatályba lépő jogszabályt csak az MSZP és az SZDSZ támogatja, a Fidesz és a KDNP nem. (Így, feles törvényről lévén szó, akár múlt héten is elfogadhatta volna a parlament.). Az ellenzék ugyan a múlt hétfői ülésen erősen sürgette, hogy a kormány teremtsen végre köz- és jogbiztonságot, de a fideszes és a kereszténydemokrata szónokok szerint erre nem jó a módosítandó PTK, és az sem győzte meg őket, hogy az igazságügyi miniszter szerint a kormány javaslata alaposabb, mint az ellenzéki tervezetek.

Felejtős a kétharmados önkormányzati törvény

Szintén borítékolható, hogy az ellenzék a kormány azon javaslatára sem bólint rá, amelyik szerint az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervének illetékes szervezeti egységeiként működő közigazgatási hivatalok látják el. (Ez a regionalizáció egy lépése lenne, ugyanis a megyei szervezetek egy részének feladatait vennék át az említett kormány alá tartozó államigazgatási szervek.)

Csakhogy ez, az önkormányzatokat érintő jogszabály kétharmados, így a kabinet keresztet vethet rá, ugyanúgy, mint tavaly decemberben. Pedig ezzel egy alkotmányos mulasztást rendezne a parlament, ugyanis korábban az alkotmánybíróság megszüntette azokat a kormányrendeleteket, amik alapján a kormányzati közigazgatási intézmények gyakorolhatták volna ellenőrzési jogukat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25