Hamis vád miatt feljelentették Laborcot

A Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója ellen hamis vád miatt tett feljelentést az UD Zrt. Laborc Sándor 2008-ban saját nevén kezdeményezett több eljárást a cég ellen, de a titkosszolgálati vezető feljelentései alapján indult nyomozások nagy részét már megszüntetették.

Hamis vádak miatt viszontpereli Laborc Sándort a 2008 őszén kirobbant politikai botránysorozat főszereplőjévé vált UD Zrt.

A biztonsági céget tavaly hónapokig figyeltette a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, és lehallgattatta négy UD-s vezető telefonbeszélgetéseit is. A rendőrség 2008 szeptember 10-én csapott le az UD Zrt. zuglói központjára, miután Laborc Sándor hat tételben törvénysértéssel gyanúsította meg a céget.

Laborc többek között államtitkok-sértés, és magántitkok jogosulatlan megismerése címén tett feljelentést, ráadásként pedig az azonnali intézkedést igénylő lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés gyanújával is vizsgálatot kért. A lőfegyverügyről azonban már a házkutatás során a helyszínen kiderült, hogy alaptalan.

A cég vezetői szerint a lehallgatott telefonbeszélgetések alapján az NBH főigazgatója biztosan tudta, hogy nem használható lőfegyvereket, hanem csak néhány muzeális darabot tárolnak a székházban, mégis értesítette a rendőrséget, ahol Laborc információi alapján rendelték el a házkutatást megelőző fegyveres rajtaütést.

Futó Barnabás, a cég jogi képviselője az Indexnek elmondta, hogy a fegyverrel való visszaélés mellett időközben további három feljelentés is alaptalannak bizonyult, ezekben is megszűntették a nyomozást.

Az ügyvéd kijelentette, név szerint Laborc Sándor ellen indítványoztak hamis vád címén eljárást, hiszen a botrány miatt júliusban lemondott főigazgató is saját maga fordult a rendőrökhöz. Futó tudomása szerint a feljelentés a Budapesti Nyomozó ügyészségről átkerült a katonai Ügyészségre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58