Hat évig sajátjának hitte más fiát

Tudtán kívül más gyerekét nevelte hat évig egy házaspár. Azt nem tudni, hogy a saját gyerekük hova lett.

Hat év után derült ki, hogy nem is saját gyermekét neveli egy házaspár - írja a Bors, miután a Danubius Rádió kedd reggeli műsorában egy hallgató - állítólag a megtévesztett édesanya unokatestvére - beszámolt a történtekről. A két szülő három hónapja kezdett gyanakodni, hogy fiúk valójában nem az övék, hiszen szeme-, haj- és bőrszíne sem hasonlít a felnőttekére.

A DNS-vizsgálat a házaspárt igazolta: nem saját gyermekük a kisfiú. Azt azonban nem tudni, hogy akkor hol van a pár vérszerinti gyermeke, illetve hogy mi történt. A kórházban ugyanis - a szülés napján - hat gyermek jött világra, mindegyiküknél egyezett az azóta elvégzett DNS-vizsgálat. A szülők a történtek miatt kikészültek: az anya hetekre pszichiátriára került és az apa is betegállományban van. A gyermek intézetbe került.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58