Más számlájára utalják Hunvald fizetését

Hunvald György egy általa kijelölt személy bankszámlájára küldeti a VII. kerületi önkormányzatból polgármesteri fizetését. Az előzetesben lévő politikus ügyvédje az Indexnek azt mondta, a tisztségért kapott díjazás legális, azt az ügyészség sem akarta zárolni. Sebes Péter szerint ugyanakkor a sajtó óriási túlzásokba esett Hunvald zárolt vagyonának értékét illetően.

Nem Hunvald György saját folyószámlájára utalja a 740 ezer forintos polgármesteri fizetést az erzsébetvárosi önkormányzat.

A politikus ügyvédje az Indexnek nyilatkozva azt mondta, hogy Hunvald kérésére kapja „más személy” a beérkező jövedelmét.

Sebes Péter korábban csak annyit árult el a polgármesteri fizetés sorsáról, hogy azt Hunvald nem az ügyészség által zárolt számlán, hanem „más módon kapta meg”. Az ügyvéd szerint a zárolt számla volt a polgármester egyetlen bankszámlája, de arra az utóbbi időben csak a más tisztségek után járó jövedelmek érkeztek. A zárolás időpontjában pedig alig volt rajta pénz.

Sebes szerint egyébként az ügyészség nem is próbálta lefoglalni az önkormányzati fizetést, hiszen az jogilag nem vitatott jövedelem.

Az ügyvéd szerint a vagyon ügyében óriási túlzások jelentek meg a sajtóban, miután nyilvánosságra került, hogy a nyomozati bíró döntött a zár alá vételről.

Hunvald minden ingatlanában házkutatást tartottak a nyomozók, mindent lefényképeztek – közölte az ügyvéd hozzátéve, hogy ezek között nyoma sincs olyan több tíz milliót érő ingóságnak, vagy festménynek, mint amiről a polgármester sofőrje beszélt a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

A politikus jogi képviselője szerint a zár alá vett keszthelyi villát 44 millióra értékelték, mellette két, a polgármester gyerekei nevére írt VII. kerületi lakás került a hatóság listájára.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58