Oszkó Péter szabálytalanul építkezett

A bontást sem lehet kizárni, de valószínűleg csak bírságra számíthat Oszkó Péter pénzügyminiszter, amiért az eredeti tervekhez képest nagyobb pincét épített budai villája alá. A pénzügyminiszter szerint a statikus veszélyesnek tartotta volna, ha a ház a meglévő építési engedély szerint épül fel.

Vizsgálatot indított Oszkó Péter budai villája ellen a II. kerületi építési hatóság, amiért a pénzügyminiszter az eredeti tervekhez képest nagyobb pincerészt épített, írja a Blikk. Abban is eltértek az eredeti tervektől, hogy nem lesz vízesés a 300 milliós ház homlokzatán.

A kész tervekhez képest az építkezés közben kiderült, hogy statikailag nem megfelelő, ha a ház egyik fele alatt pince, a másik alatt viszont visszatöltött föld van, mondta Oszkó a Blikknek. Az önkormányzatnál Oszkó szerint visszavonták volna az engedélyt, ha változtatnak a terveken, ő pedig el akarta kerülni az ezzel járó anyagi kárt, inkább vállalta a bírságot.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen büntetésre számíthat a pénzügyminiszter. A Blikk szerint bírság mellett fennmaradási engedélyt kaphat a ház, de akár az eredeti állapot visszaállítását is kezdeményezhetik.

Oszkó Péter 2007. május 22-én, még miniszteri kinevezése előtt vette az ingatlant.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58