Visszakozott az edelényi polgármester

Mégsem tesz feljelentést az edelényi polgármester, aki korábban azt állította, hogy roma nők szándékosan ártanak magzatjuknak a terhesség alatt. Az elleni folyó médiahadjárat megfélemlítette a tanúit, állítja Molnár Oszkár, akit rágalmazás miatt feljelentettek.

Elállt feljelentési szándékától Molnár Oszkár, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény polgármestere, aki korábban arról beszélt, hogy roma nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek magasabb összegű családi pótlék reményében, írta az Észak-Magyarország.

Júniusban az edelényi önkormányzat ülésén Molnár Oszkár polgármester, fideszes országgyűlési képviselő azt állította, hogy a „többségében romák lakta” Lak és Szendrőlád terhes asszonyai gumikalapáccsal bántalmazzák magzataikat, és gyógyszereket szednek, hogy sérült gyermekeket hozzanak világra és dupla családi pótlékot kapjanak. Molnár korábban azt mondta: erre bizonyítékai is vannak, és megteszi a feljelentést azok ellen, akik terhesen károsították magzatjukat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő napilapnak a polgármester most azt nyilatkozta: nem tesz feljelentést, mert "azokra, akik az információt szolgáltatták és bíróság előtt igazolhatnák állításomat, az elmúlt két hétben ellenem folyó médiahadjárat olyan hatást gyakorolt, hogy félnek felvállalni a tanúskodást, ezért igazán nincs mit felróni nekik".

A megrágalmazott laki és szendrőládi nők panaszt tettek az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, és a romák a megyei főügyészségen feljelentést is tettek rágalmazásért a polgármester ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58