Jelnyelven szólal fel egy siket képviselő a parlamentben

Először szólal fel hallássérült képviselő a magyar Országgyűlésben: kedden a fideszes Kósa Ádám európai parlamenti (EP) képviselő jelnyelven beszél majd.

Kósa Ádám fideszes képviselő a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslat általános vitájában szólal majd fel kedden. A jelenlévő képviselőknek jeltolmácsok fordítják a beszédet. Az előterjesztés célja, hogy a magyar jelnyelvet "önálló, természetes" nyelvként ismerjék el.

Kósa Ádám a Fidesz-KDNP közös listájának 12. helyéről jutott az EP-be, és ezzel ő lett az első hallássérült képviselője a testületnek. A 34 esztendős képviselő 2005 óta a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) és 2008 óta a Fogyatékossággal Élők Szövetsége Tanácsának (FESZT) elnöke.

A törvényjavaslat szerint hivatali ügyintézésékor is lehet majd használni a magyar jelnyelvet. Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a vitában elmondta: az előterjesztés tartalmazza jelnyelv elismerését, a jelnyelv oktatásának és a jelnyelven történő oktatásnak, valamint a jelnyelvi tolmács-szolgáltatásnak a szabályait. A törvényjavaslat héten kezdődött vitáján már jelen volt Kósa Ádám, akinek jeltolmács fordította a felszólalásokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58