Enikő, Melitta
16 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Rommá vált a szegedi roma központ

2009.09.24. 11:40
Mára rommá vált a 2005-ben alapított szegedi cigány közösségi ház, amelybe annak idején súlyos milliókat öltek, írja a Délmagyarország. Az épület előtt halomban áll a szemét, szétverték a mosdót, a vécét, korábban ellopták a rácsokat, a vasajtókat és a mobil színpad fém zárószelvényeit. A romos, elhanyagolt házban ma néhány cigány él.

A Roma Információs Szolgáltató Központ és Közösségi Ház 2005 márciusában nyílt meg. Az Amaro Kherbe színvonalas programokat terveztek, igazi roma közösségi házat álmodtak. A hely azonban finoman fogalmazva is alulmúlta a várakozásokat: igazi putri lett belőle néhány év alatt.

A Délmagyarország már 2005 augusztusában arról írt, hogy a ház üresen áll, nem használja senki. A kisebbségi önkormányzat nem szavazta meg a gyerekek tanítását és nevelését vállaló szakemberek foglalkoztatását, a ház vezetője, Virág Zsolt pedig nélkülük nem akarta tovább vinni az ügyeket.

Az épület, amelybe súlyos milliókat öltek annak idején, ma siralmas állapotban van. A kapu zárva van, de a kerítésen vágott lyukakon könnyedén be lehet jutni az udvarra.

A ház előtt halomban áll a szemét, szétvert mosdó, vécétartály hever a fűben. A falból vezetékek lógnak, eltűntek a kapcsolók, a csövek, még a rácsokat is kivéste valaki, sőt a riasztónak is lába kélt. A romos ház egy részébe cigányok költöztek. Az állapotok a delmagyar.hu videóján is jól érzékelhetőek.

Két alkalommal érkezett feljelentés a házzal kapcsolatos bűncselekmények miatt, mondta a lapnak Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense. 2005 január 11-én befeszítették az ajtót, és a mobil színpad fém zárószelvényeit (90 darabot) és 3 darab vasajtót elloptak a raktárból összesen 800 ezer forint értékben. A három elkövetőt később elfogták.

2006 szeptember 8-án ismeretlenek levágták, a rácsot és elvittek egy számítógépet, két monitort és egy szétszerelt számítógépet. A kár 300 ezer forint volt. Az elkövető személyazonosságát akkor nem sikerült megállapítani.