Nem fertőzött a H1N1-től meghalt férfi

2009.09.25. 11:53 Módosítva: 2009.09.25. 14:10
A Tolna megyei Tengelicen hunyt el a H1N1 influenzavírus második magyar áldozata. A 34 éves férfi édesapja megerősítette: a férfinek nem voltak tünetei. Gyermekeivel játszott, megszédült, majd összeesett. Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint a községben nincs újabb, H1N1 vírus okozta fertőzésben szenvedő beteg.

"A fiamnak semmilyen betegsége nem volt, nem volt lázas, nem volt panasza, nem utalt semmilyen jel arra, hogy fertőzött lenne" - mondta pénteken a 34 éves áldozat édesapja. Fia múlt szombat délelőtt a gyermekeivel játszott a szabadban, amikor megszédült, rosszullétről panaszkodott és segítséget kért. Ezután rögtön összeesett. Mindez másodpercek alatt játszódott le.

A boncolás a halál okaként először szívmegállást állapított meg, a H1N1 vírus okozta vérzéses tüdőgyulladásra később derült fény - tette hozzá..

A férfi megjegyezte: a helyi orvosi rendelőben közölték vele, hogy neki és hozzátartozóinak fejenként 15 ezer forintot kellene fizetnie azért, hogy megvizsgálják, elkapták-e a fertőzést. Schäffer Károly dél-dunántúli regionális tiszti főorvos ezzel kapcsolatban az MTI-nek úgy nyilatkozott: megerősíteni nem tudja, de elképzelhetőnek nevezte, hogy amennyiben indokolatlan a laboratóriumi vizsgálat, azért térítést kell fizetni.

Az ÁNTSZ régiós vezetője kijelentette: a jelenlegi információk szerint a fertőzést nem adta tovább az elhunyt. A mai nap már a hetedik a haláleset bekövetkezte óta, ez azt jelenti, hogy vége a lappangási időnek. "Ma Magyarországon bármikor, bárhol, bárkinél, fiatal felnőttnél is előfordulhat ugyanilyen eset" - jegyezte meg.

Schäffer Károly közölte, a községben nincs szükség fokozott óvintézkedésre, csütörtökön ugyanakkor járványügyi vizsgálat kezdődött a településen a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében.

Tájékoztatása szerint a haláleset óta sem a községben, sem Tolna megyében nem jelentkezett újabb fertőzés. Mint mondta, a Dél-Dunántúl három megyéjében eddig 16 esetben mutattak ki H1N1 vírus okozta fertőzést, ezen belül Tolnában négyen betegedtek meg, köztük az elhunyt férfi.

Gáncs István, a 2500 lakosú Tengelic független polgármestere arról számolt be, hogy bár a járványügyi hatóság nem írta elő, pénteken utasítást adott arra, hogy a helyi óvodát, iskolát, az idősek otthonát és a polgármesteri hivatal kétszeresen fertőtlenítsék.

A Független Hírügynökség korábban arról számolt be, hogy a 34 éves férfi apja, anyja, felesége és három gyereke is fújják az orrukat és köhögnek. Schäffer Károly dél-dunántúli regionális tiszti főorvos ugyanakkor hangsúlyozta: a hozzátartozóknak nem H1N1 fertőzésük van.



  • Hírek
  • Hírek