Megint felfüggesztették a fóti polgármestert

Szeptember 30.-án tárgyal arról Fót képviselő-testülete, hogy feloszlassa-e magát, vagy sem. Mindenesetre a testület tovább viaskodik a polgármesterrel, mondván: a város első embere sorozatosan törvényt sértett hivatala gyakorlása közben. Amíg a vizsgálat le nem zárul, a bíróság ítélete szerint az alpolgármester irányítja a várost.

Három nappal azután, hogy visszahelyezte tisztségébe Fót polgármesterét (Fidesz-KDNP), a Pest Megyei Bíróság ugyanazon bírónője pénteken felfüggesztette a város első emberét. Bartos Sándor alpolgármester szerint mindössze arról van szó, hogy a hét elején hozott bírósági végzés az önkormányzati fegyelmi bizottságnak a polgármester felfüggesztéséről szóló döntését minősítette jogtalannak, ezért foglalhatta el Mádly Zsolt ismét a posztját.

A mostani felfüggesztés viszont, magyarázta az alpolgármester a bírósági eljárás befejezéséig szól, ugyanis az önkormányzati testület ugyanis sorozatos törvénytelenségekre hivatkozva perelte be a polgármestert. Az alpolgármester szerint a jogi huzavona lényegében arra vezethető vissza, hogy ez év elejétől az önkormányzatok felett felügyeletet gyakorló megyei közigazgatási hivatalok megszűntek, így akár hamis jegyzőkönyvek alapján is lehet bírósági eljárást kezdeményezni a településeken a kiszolgáltatott helyzetbe került polgármesterek ellen.

Mostantól ismét az alpolgármester veszi át ideiglenesen, a per lezártáig a város irányítását. A polgármester még két napja, posztja elfoglalásakor bejelentette: szeptember 30-án rendkívüli önkormányzati ülést hív össze, amelyen kezdeményezné a testület önfeloszlatását. Bartos Sándor közölte, hogy ő maga is kezdeményezi ezt a lépést, így szeptember utolsó napján összehívja a rendkívüli testületi ülést az önfeloszlatás szándékával.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25