Angelika
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

MSZP választmányi ülés: a kormányfő és a frakció együttműködése erős

2009.09.26. 19:15
A következő időszak kormányzati és politikai teendőiről, illetve az eddig elvégzett munkáról tartott előadást szombaton Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmánya előtt, majd a testület elfogadta a képviselőjelölt-állítással kapcsolatos dokumentumokat.

Simon Gábor, a testület elnöke az ülés közben tartott sajtótájékoztatót. Simon ismertetése szerint a kormányfő és a frakció együttműködése erős, amellyel Bajnai Gordon is egyetért.

A politikus tájékoztatást adott a miniszterelnök - a választmány zárt ülésén elhangzott - előadásának fontosabb elemeiről is. Beszámolt arról, hogy a kormányfő szerint az Egyesült Államokban mind befektetői, mind politikai oldalon elismerik Magyarország tevékenységét. "Jó volt magyarnak lenni Amerikában" - idézte a miniszterelnök szavait Simon Gábor.

A választmány elnöke elmondta, a kormányfő úgy látja, a gazdasági válságnak még nincs vége, és ha a világ ezen túljut, utána is lassú fejlődés várható. A miniszterelnök több lehetséges veszélyre is felhívta a figyelmet. Ide sorolta, hogy a gazdasági válság hatására társadalmi válság alakulhat ki, amelyben például az emberek nehezen, vagy nem tudják visszafizetni a fogyasztási hiteleket.

Simon kitért arra, hogy Bajnai Gordon reális veszélynek látja a bűnbakkeresést is, amely nacionalista magatartásban és protekcionista gazdaságpolitikában jelenhet meg. A miniszterelnök beszédében fontosnak nevezte azt is, hogy a részérdekek ne szabdalhassák szét a közérdeket a költségvetés elfogadásakor.

Simon arról is beszélt, hogy a Magyar Televízió döntésére a Nap-kelte című reggeli műsort megszüntették. A politikus véleménye szerint az eljárás minősíthetetlen volt, elfogadhatatlan és politikailag nem korrekt.

A választmány által elfogadott, jelöltállításra vonatkozó dokumentum tartalmazza azt a politikai, erkölcsi megállapodást is, amelyet az egyéni, a területi, illetve az országos lista képviselőjelöltjeinek kell aláírniuk. Ez rögzíti egyebek közt, hogy a képviselő megválasztása esetén feladatait főállásban látja el, az MSZP-frakció tagjaként nem szavaz ellentétesen a kongresszus, illetve a választmány határozataival, továbbá kötelezettséget vállal arra, hogy havi nettó tiszteletdíjának 15 százalékát a pártszervezet számlájára utalja majd.

A dokumentum tartalmazza azt is: a jelölt kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben az MSZP-vel, annak politikájával, illetve a szocialista frakcióval olyan feloldhatatlan konfliktusba kerül, amely képviselői munkáját lehetetlenné teszi, valamint ha képviselőként a párt, illetve a képviselőcsoport számára politikailag, jogilag, erkölcsileg elfogadhatatlan helyzetbe kerül, felajánlja mandátumát a párt szervezeti rendje szerint döntésre illetékes testületnek.