Új baloldali mozgalom alakult

2009.09.26. 13:50
A kapitalizmussal és a szélsőjiobbal szemben alakuló formáció a parlamentbe is bekerülne.

Magyar Egyesült Baloldal néven új szociális mozgalom alakult szombaton, Budapesten, céljául a szociálisan és gazdaságilag kirekesztettek védelmét, egy valós baloldali értékrend képviseletét fogalmazta meg.

A baloldali érzelmű szervezeteket tömörítő új formáció a tőkefelhalmozó, profitorientált kapitalista rendszerrel és a szélsőjobboldali eszmeiséggel kíván szembeszállni, és "90 fokos fordulat – kiút a válságból" címmel programot hirdetett.

D  HB20090926003

A mozgalom alapítója Krausz Tamás történész, aki a tavasszal lépett ki az MSZP-ből, és korábban a Baloldali Tömörülés létrehozásában is részt vett. Az új mozgalom létrehozásának okaként említette, hogy az MSZP az új középosztály pártjává vált, szavazóit mára elveszítette, miközben a perifériára szorult több millió ember érdekét senki nem képviseli.

A szervezet alapítója elmondta, szociális mozgalmuk több mint egy párt, de nem tartja kizártnak, hogy idővel "párttulajdonságokkal felruházva" parlamenti képviseletre készüljenek.

Társadalmilag ellenőrzött állam

Artner Annamária programjukat ismertetve elmondta: társadalmilag ellenőrzött államra van szükség, a tőkefelhalmozás, a kizsákmányolás nem lehet megoldás a gazdasági válság kezelésére. A családok, kisvállalkozások megsegítésére állami bankot kell létrehozni, míg a magánbankok lehetőségeit korlátozni kell, a magániskolák állami támogatását meg kell szüntetni, a bolognai rendszert felül kell vizsgálni, és megszüntetni a tanárképzésben.

Továbbá meg kell szüntetni a magánnyugdíjpénztárakat, 35 órás munkahetet kell bevezetni, leszállítani a nyugdíjkorhatárt, leállítani a kilakoltatásokat – fűzte hozzá.

A Magyar Egyesült Baloldal azt is szeretné elérni, hogy Magyarország lépjen ki a NATO-ból, egy Szociális Európa jöjjön lére az Európai Unió helyett, a liszaboni szerződésről pedig tartsanak népszavazást.

A Kossuth Klubban tartott alakuló ülésen megválasztották a szervezet öt tagú ügyvivő testületét, akik addig vezetik a mozgalmat, amíg egyesületként bejegyzésre nem kerülnek. Krausz Tamás és Artner Annamária mellett Noé Krisztina, Szász Gábor és Kerekes Zsuzsa irányítja majd a Magyar Egyesült Baloldalt.

A mozgalomhoz csatlakozott többek között a Munkáspárt 2006, a Zöld baloldal, a Marx Károly Társaság, a Feministák és az Alternatív Mozgalom a Baloldalért nevű szervezet.