Megpofozták, majd ágyékon rúgták Kolumbán Györgyöt

Gázpisztollyal lőtt arcon egy férfit egy esztergomi önkormányzati képviselő szombaton este Esztergomban, egy rendezvényen. A lövések azért dördültek, mert a másik férfi egy vita után ütni, rúgni kezdte a képviselőt.

Gázpisztollyal lőtt támadójára Kolumbán György Esztergom fideszes önkormányzati képviselője. Előzőleg szemtanúk számoltak be arról, hogy szombat este a Széchenyi téren, egy verekedésben a képviselő használta gázfegyverét. A két ember a Mária Valéria híd nyolc évvel ezelőtti átadása óta minden évben megrendezett hídünnep egyik programján vett részt, mikor az eset történt.

A rendőrség annyit erősített meg vasárnap, hogy összeverekedett két 65 év körüli férfi Esztergom főterén szombat este 11 óra körül egy rendezvényen. Egyikük többször megütötte, majd ágyékon rúgta a másikat, aki válaszul gázfegyverrel közelről kétszer arcon lőtte. Mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.

A verekedőket egyébként egy a rendezvényen civilként, érdeklődőként résztvevő rendőr, a Készenléti Rendőrség egyik szabadnapos munkatársa választotta szét.

A verekedő férfi ellen garázdaság gyanújával indul eljárást, a gázpisztolyt használó politikusnál pedig vizsgálják, jogos önvédelemről volt-e szó. Úgy tudni, hogy Kolumbán Györgynek a gázpisztoly tartására és viselésére is volt engedélye.

Kolumbán György vasárnap azt MTI-nek mondta: egy férfi lépett oda hozzá Esztergom főterén, egy papírlapot tartott elé, majd amikor olvasni kezdte, arcon ütötte. Ő ekkor rálőtt az engedéllyel tartott gázpisztolyából. A támadó nem sokkal később visszatért, ágyékon rúgta a képviselőt, aki ekkor ismét rálőtt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58