Az üzenőfüzetben az igazgató és az osztályfőnök kérte az alsós, második osztályos gyerek szüleit, hogy ne viselje a sapkát az iskolában. Ez szeptember 21-én történt. Másnap a szülő másik iskolába íratta be a kisdiákot. "Azt írta az iskola, tiltott önkényuralmi jelképek voltak a gyerek sapkáján. A sapkát nem mi készítettük, Keszthelyen, a Festetics-kastélyban vettük" - mondta el a gyerek édesapja.
A Büntető Törvénykönyv szerint tiltott önkényuralmi jelkép a horogkereszt, a nyilaskereszt, az SS-jelvény, a sarló és kalapács,az ötágú vöröscsillag.
"Olyan jellegzetes jelképek voltak a sapkán, amelyek az utóbbi három évben politikai üzenetet hordoznak, az oktatási törvény pedig kimondja, hogy az iskola világnézetileg semleges hely. Sajnálom, hogy nem tapintatosabban, négyszemközt beszéltem a szülővel" - magyarázta a helyzetet Pokrovenszki László, a Tóvárosi Általános Iskola igazgatója.
A közgyűlés múlt csütörtöki ülésén a Jobbik önkormányzati képviselője tette szóvá a történeteket. Az iskola igazgatója pénteken vizsgálatot kért maga ellen az oktatásért felelős alpolgármesternél, amelyet a napokban kezdenek meg. Az iskolaigazgató ugyancsak tagja a közgyűlésnek. Az SZDSZ színeiben jutott be, augusztus 31-én lépett ki a pártból, a frakció öt másik tagjával együtt.
- Bicske, Csákvári út 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
Rovataink a Facebookon