Önmagukkal szórakoztak a szabaddemokraták

Csak másodjára fogadta tagjai közé Ikvai-Szabó Imrét a parlament, saját frakciójának kevesebb mint fele szavazott csak rá. A parlament hétfői ülése szokatlanul békés volt, az egyetlen élesebb szóváltás Oszkó Péter és a villaépítését kifogásoló Ágh Péter között volt. Oszkó szerint sok minden épült már engedély nélkül az országban, például köztéri szobor is.

Furcsa közjátékkal kezdődött a parlament szeptember 28-i ülése. (A teljes tudósítást itt olvashatja>>>) A mandátumáról lemondó Fodor Gábor helyére jelölt Ikvai-Szabó Imre mandátumát kellett volna visszaigazolniuk a képviselőknek, de az első szavazáson csupán 174 képviselő szavazott, azaz a ház határozatképtelen volt. Másodjára is csak 193 képviselő szavazott, a parlamentnek a szavazás pillanatában 383 képviselője volt, így csupán két szavazaton múlt a határozatképesség.

Fotók: Huszti István

Meglepő módon a 18 szabaddemokrata képviselő közül első és második alkalommal is csupán nyolcan szavaztak, azaz részben maguk hozták kellemetlen helyzetbe képviselőtársukat. Akinek a kínjait csak fokozta, hogy a parlament szabaddemokrata jegyzője, Gulyás József olyan tempóban olvasta elő az eskü szövegét, hogy Ikvai-Szabó lemaradt, és el is rontotta - a Magyar Köztársaság Országgyűlése helyett csak azt mondta, parlament.

Ezzel le is tudtuk az ülés legizgalmasabb pillanatait. Napirend előtt Kóka János a német szabaddemokraták, egyben a konzervatív gazdaságpolitika és a piacpártiság sikerén örvendezett. A Fidesz és a KDNP napirend előtt és interpellációban is támadta a kormányt, amiért az csökkentette a fogyatékosok ernyőszervezeteinek támogatását - a kormány szerint azért, hogy a tagszervezeteknek nyújtható pályázati támogatásokat növelhessék. Az ellenzéknek egy alkalma lett volna a kormány leszavazására, amikor a szabaddemokrata Lakos Imre interpellálta a kormányt, amiért az a Robin Hood adóból befolyó pénzeket a távhőhálózat modernizálása helyett ártámogatásra költi. Ekkor viszont elég fideszes képviselő nem szavazott ahhoz, hogy a szocialista frakció egymagában is elfogadhassa az államtitkári választ.

Az azonnali kérdések során egyszer lángoltak fel az indulatok, amikor a fideszes Ágh Péter faggatta Oszkó Péter pénzügyminisztert villaépítési ügyéről. Oszkó kifejtette, hogy ugyan villáját annak tudatában építette fel, hogy megsérti az építési engedélyt, de benyújtotta a papírokat, és várja az önkormányzat ítéletét, melyet be is fog tartani. Amikor Ágh a lemondását követelte, Oszkó azt felelte, hogy példálózhatna ő is azzal, mi minden épült engedélyt sértve, vagy engedély nélkül, "például köztéri szobor".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58