Kiharcolták a pluszpénzt a kórházak

2009.09.29. 18:16 Módosítva: 2009.09.29. 19:32
Kipótolja a kormányzat a kórházak költségvetését: az intézmények októberben valószínűleg 4,5, decemberben pedig mintegy 6 milliárd forintra számíthatnak. A kórházvezetők ragaszkodnak hozzá, hogy a kormány a jövő évi büdzséjüket ne kurtítsa meg az idén biztosított pluszpénz összegével.

Megszületett a megállapodás-tervezet a kórházak szakmai szervezetei és a kormányzat között a keddi tárgyaláson. Az intézmények októberben megkapják a kért 4,5 milliárd forintot, ezen felül decemberben (a jövő évi költségvetés terhére) "Azonban, hogy ez mekkora összeget jelent, egyelőre nem tudni", mondta a tárgyalás után újságíróknak Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke. (Egyes hírek szerint 6 milliárd forintra számíthatnak decemberben a kórházak.)

Továbbá a jelenlegi három havi finanszírozási csúszás két hónapra csökken, azaz a jövő év január közepéig egyhavi pénzt biztosítanak a kórházak részére, szintén a jövő évi büdzsé terhére. A kórházvezetők ahhoz is ragaszkodnak, hogy a most megígért kifizetésekkel nem csökkenthetik a jövő évre tervezett forrásoka. A kifizetés technikájában azonban még meg kell állapodnia a kórháznak és a kormánynank, így október 7-én ismét lesz egy találkozó.

Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint mivel a jövő évi költségvetés még csak tervezet, egyelőre nem tudja megmondani, hol kell azt módosítani, hogy az ez évi kifizetések teljesüljenek.