Szépségkirálynőt alkalmaz az Orbán-stáb

A Fidesz elnöki stábjában dolgozik a magyar Miss Tourism. Kriston Viktória korábban modellként a CKM címlapjáig jutott.

A Fidesz Szentkirály utcai központjában egy nemzetközi szépségverseny győztesével bővült a pártadminisztráció. Az Index információi szerint a 2007-es Miss Tourism World, Kriston Viktória hétfő óta áll alkalmazásban Orbán Viktor elnöki stábjánál.

Szijjártó Péter, pártszóvivő, a stáb vezetője közölte, hogy a korábbi szépségkirálynő nem közvetlenül Orbán Viktor környezetében, hanem az elnöki stáb titkárságán stábfőnök és helyettese mellett dolgozik. Szijjártó hozzátette, hogy a korai következtetések elkerülése érdekében le kell szögezni, Kriston Viktória nem véletlenül került a párthoz. Jelenleg az ELTE ötödéves politológus hallgatója.

Kriston Viktória a 2007-es győzelem után a Velvetnek adott interjújában maga is beszélt arról, hogy sokan nem tudják elképzelni, hogyan lehet összeegyeztetni a szépségiparban való részvételt és az egyetemi tanulmányokat. Azt is mondta, hogy a politikusi pályára nem tartja magát alkalmasnak, de Brüsszelt azért megcélozta, ahol gyakornokként tudná kamatoztatni iskoláit.

A Fidesz új alkalmazottja a szépségverseny után is folytatta a modellkedést. Fotóival egy éve felkerült a CKM címlapjára.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58